Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz (esszé)
különbséget mindenki ismeri. Feltehető az is, hogy mindenki tudja, a szerelmi házasság nagy szenvedéllyel indul, az első hetek pompás mámorban telnek el, de igen sok esetben hamarosan elviselhetetlenné válik. Az érdekházasságból szenvedély, érzelem, jellem, vérmérséklet eleve ki van zárva s így az ember a csalódástól meg van kímélve. Nos, Hegel volt az a nagy gondolkozó, aki észrevette, hogy az emberiség eddig szenvedélyes szerelmi házasságban élt az élettel és a történet minden válságának, felfordulásának, bajának, kínjának, sebének, átkának oka a szerelem boldogító voltában való vak hit volt. Nem is lehetett másként. Az emberek beleszerettek az életbe, a gyönyörökbe, a szépségbe, az élvezetekbe. Vesztükre tették. Miért? Mert az élettel való szenvedélyes házasság a gyönyörök néhány hete múltán kibírhatatlan pokollá változik és az embereket éjjpen olyan boldogtalanokká teszi, mint amilyen boldogok akartak lenni. Éppen ezért Hegel azt tanította, hogy a szívre, a vágyra, az érzelemre nem szabad hallgatni, az Élettel való szenvedélyes szerelmi házasságot ki kell küszöbölni, és az embernek, ha azt akarja, hogy dolgai rendben menjenek, érdekházasságot kell kötnie az Eszménnyel. Valószínűleg még sohasem élt gondolkozó, akinek olyan nagy hatása lett volna, mint Hegelnek. Tény, hogy az összes államok és hatóságok, iskolák és egyetemek, akadémiák és részvénytársaságok, pártok és egyházak az ő nyomán az élettel kötött szerelmi házasságot üldözni kezdték, majd érvénytelenítették és az Eszménnyel kötött érdekházasságot törvénybe iktatták. Az emberiség fellélegzett. Ezt aztán alaposan elintézte. Szenvedélyre, szívre, érzésre hivatkozni többé nem lehetett. Egyetlen fontos volt, az arrobori. Hívják még paota-nak, elmi-nek és kun-nak is. Fontos, hogy minden országnak legyen. A lényeget persze ez nem érinti. Mert a nagy nyilvánosság előtt ugyan a világ arrobori és kun és elmi és paota, de mindenki tudja, hogy ez komolyan nem érvényes és továbbra is mindenki szerelemben él. Mindenki köteles úgy feltüntetni, hogy az Eszménnyel, ezzel a pállott aggszűzzel kötött érdekházasságban fenenagy rendben él, privatissime azonban akinek erében csak egy csepp vér van, az Élet őnagyságába továbbra is fülig szerelmes és szerelmes a gyönyörbe, és az élvezetbe és a szépségbe. Amin a magam részéről cseppet sem csodálkozom, és aki a két szóban forgó hölgyet ismeri, szintén nem csodálkozhatik. A nagy neurotikus A dolognak itt még nincs vége. Akadt ugyanis néhány ember (később úgy hívták őket, hogy les Grands Névrosés), akik a hegelizmussal szemben ellenvéleményt jelentettek be. Valószínűleg azért nevezték őket neurotikusoknak, mert a határállomáson nem viselkedtek intelligensen. Más normális ember azonnal észrevette, ha nyilvánosan az Eszménnyel megesküszik és titokban együtt él az Élettel, vagyis ha permanens házasságtörésben él és hazudik, akkor ez pompás új izgalom és a gyönyört rendkívül felfokozza. Alig van nagyobb élvezet, mint sötét és fenyegető szentbeszédet tartani a disznóhúsevés ellen, aztán hazamenni és titokban négy darab tenyérnyi pirosra sült rántott karajt lenyelni. Ezek a nagy neurotikusok azonban 291
