Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Dalos Margit: Pince (novella)
és mégis mindnek ott van a nyoma, sok évtizedre visszamenően, kihasítja őket a vastag időből a kora reggeli nap borotvafénye, egymáson csúsznak, táncolnak a megkergült nyolcasok, hurkolódnak, fonódnak, rajzra rajz, rétegre réteg, leülepedő és táncoló porszemek váltakozása, beszívjuk, kifújjuk, elfújja a szél, a friss kereszthuzat. A stelázsin a vastag falú fehér kávéscsészék, peremüket bepöttyözte a légy, a hátsó kisszobában a fehér lámpabura (melynek olyan opálos fénye van, mint a nagymama könyékhajlatában a bőrnek), lepotyogtak róla a körbecsüngő gyöngyök, a pultfiókban az alpakka evőeszközök, belepte őket a fémszagú grünspan. (Mégiscsak hagyni kellett volna az öreg koldusasszonyt, hogy az evéssel végezvén a kanalat és kést is eltegye, s fonott cekkerével a lépcsőkön lecsoszogjon. De nem, meg kellett lesni, a karját elkapva meg kellett állítani, s az öreg koldusasszony rémületében azt hitte, hogy mindjárt feldobják a levegőbe, vagy a falba passzírozzák. Drága jó Dorfmeister úr, drága jó Dorfmeister úr, tette össze a két kezét, és a járda kockaköveire majdnem letérdelt.) A nagymama konyhakredence is majdnem olyan volt, mint egy pult, faltól falig ért, és ez is sárgával volt flóderozva, s a fiókok fogantyúja olyan volt, mint egy ezüst, domború félhold, amely belül üres, bedugta a félholdba az ember a négy ujját, és ide-oda húzva tárultak és csukódtak a hold háta- mögötti világok; az egyik világnak fűszerbolt szaga volt, a másiknak avas hentesüzlet, némelyikből a poháralátétek megsavanyodott sörszaga szállt, vagy a feketére pácolódott fakanalak vendéglő szaga; ezeken ott volt a sok évvel ezelő tti lecsók, halászlék, kapros tökfőzelékek és paradicsomszószok illata. A nagyobbik testvéred azt mesélte, hogy az egyik fiók csurig volt valami apró, guruló fűszerrel, amilyent ő még sose látott se ételbe téve, se fűszertartóban, s amikor a nyelvét kinyújtva ágaskodott, hogy belekóstol, rémülten kiabáltak rá, hogy az puskapor. Ebből te akkor kimaradtál. (Mint ahogy az állatkerti pónilovazásból is kimaradtál, és a földalattin való villamosozásból, pedig milyen gyönyörű lehet a föld alatt villamosozni, emeletes ácsolatok közt a labirintusban, amilyen a türelemüvegekben a bánya, csak ott semmi de semmi átlátszóság nincsen. Hogyan lehet a föld alá betenni egy egész villamost? És úgy gondoltál a fold alatti villamosokra, mint a bányalovakra, amik a mélyben élik le egész életüket; lenn a feketeségben csak húzzák-húz- zák a terhet, mert nekik ez a sorsuk, és észre sem veszik, hogy lassan megvakulnak, mert úgyis mindig csak a feketeséget látnák. A testvéred a fényképen nevetve ült a pónilovas fogaton, és tudtad, hogy lovazás után virslit is ettek az állatkerti vendéglőben, amit úgy hívnak, hogy Gun del.) A kocsmában az utcára és a kapualjba nyíló ablakok közötti sarokban állt a kálvária. Jézussal, latrokkal, keresztekkel, korbácsos katonákkal és Jézust sirató asszonyokkal. És az egész kanyargóit valami meredek csúcsra, volt rajta szikla, fű, és mindenféle jeruzsálemi növények, színes volt minden, és élethű, miből lehetett ez? És úgy állt mindez a hosszú üvegszekrényben, mint a palackokba zárt apróka csodák; a bányalabirintusok az ácsolt gerendaszerkezetekkel, és lámpást, csákányt tartó bányászokkal, vagy a fűszerüzlet kirakatában lévő kövér üveg, belsejében a magas pult mögött álló hentessel és lógó féldisznókkal. Azt mondták ezekre, türelemmunka, s mosolyogtak rajtad, hogy hogyan tudod annyi időn át nézni, s azt gondoltad, hogy micsoda 22
