Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Erdődy Edit: Simonffy András: Várunk rám (kritika)

Nem tagadható tiehát: ez az élmény valóban a korérzületet fejezte ki, hiszen a hat­vanas évek nyitottabb légkörét, a jövő iránt még némi reményeket is tápláló optimiz­musát s a rákövetkező kiábrándulást átélte az egész ország - sőt, más keretek és meg­határozottságok között, az egész világ. Az úgynevezett életérzést, a korérzületet két­ségkívül közvetítik ezek az írások - a baj az, hogy csak azt. Az érzés, a hangulat nem tud artikulálódni, ködgomolyag-szerűen keres magának formát, hogy beszéljen önma­gáról - ám ez csak a legritkábban sikerül. Ez az élet - azaz, a magyar, a közép-euró­pai lét nyomasztó és nyomorúságos -, sugallják az írások; ám azzal a felismeréssel már adós marad az író, hogy így élni egyszerűen képtelen dolog - hogy ez az élet nevetsé­ges és tragikus, azaz, tragikomikus és abszurd, A felismerésnek, rádöbbentésnek, az önmagából való kilépésnek ezt a gesztusát hiányosuk ma elsősorban ezekből az írá­sokból, a külső nézőpontot tehát, ahonnan nézve a megörökített élethelyzetek és ma­gatartásminták a helyükre kerülhetnek és kiemelkedhetnek esetlegességükből. A novellákból áradó nyugtalanság, kielégítetlenség, tárgyát nem találó feszültség persze így is - megfelelő rálátás nélkül - paradigmatikus értékű; a hiányzó dimenzi­ókat az olvasónak kell kiegészítenie. Némely novella az író világképének belső követ­kezetlenségeiről, konfliktusairól árulkodik. A novella elbeszélője tudja ugyan, hogy az ábrázolt életforma kisszerű és nyomorúságos, mégis, valami morális felsőbbrendűséget tulajdonít neki, szemben a nyugati életformával. Azonosulni szeretne a Sima leszállás hősével - ám ez nem igazán sikerül: a szituáció - a narrációs szerkezet szempontjá­ból meglehetősen indokolatlanul - láthatóvá lesz a Nyugatról hazalátogató hajdani szerető nézőpontjából is, s a kisebbségi érzéssel küszködő, a helyzetet őszintén nem vállaló férfi lelepleződik. Aztán - a férfi nézőpontjából — a nő mint kurva jelenik meg, kompenzálva a kisebbségi érzést, melyet a rosszul sikerült éjszaka csak megerősített. Az író még némi morális dicsfényt is sző hőse köré - az itthoni albérleti nyomor meny­nyivel tisztább és erkölcsösebb, mint a sima, technicizált és olajozott nyugati jólét! - sugallja a novella, mely szimptomatikus értékű,jól példázva (nem tartalmával, hanem épp belső ellentmondásaival és megoldatlanságaival) az országos skizofréniát a nem­zeti önismeret hézagait, mely az elmúlt évtizedek alatt a társadalom nagy részére jel­lemző volt. A hatvanas évek irodalmára oly jellemző moralizálás egyébként sem ide­gen az írótól. Hősei olykor minden átmenet nélkül egyszer csak az erkölcs bajnoka­ként kezdenek viselkedni - mint az a fiú is, aki egy meglehetősen szabados mulatsá­gon felpofoz egy lányt, aki pedig csak a helyzetnek és a kihívásnak adekvát módon vi­selkedik. Mégsem állíthatjuk azt, hogy ezeknek a novelláknak csupán kordokumentum ér­téke lenne. - Noha általában megmaradnak a konvencionális prózatechnikai eszközök­nél, a bonyolultabb megoldásokat kerülik, ábrázolásmódjuk, a szöveg megszervezett- sége meglehetősen egysíkú - az artisztikum jelenléte elvitathatatlan. A szöveg, a stí­lus csiszolt, a kifejezésmód árnyalatos és magabiztosan célratörő. A jó riporter bizton­ságával és ösztönös problémaérzékenységével „kap el” jellegzetes emberi arcokat, gro­teszk vagy lírai helyzeteket, lelkiállapotokat; mint általában a jó realista irodalom. Él­mény-novellák ezek, s bár csak ritkán sikerül kilépnie az élmény szubjektív, korláto­zó meghatározottságából, s szélesebb epikai távlatokat teremtenie, az élmény maga tiszta, erős hangon szólal meg, mely az évek múltán is hitelesen cseng. A realista, va­lóságutánzó prózától való eltávolodásra tett kísérletei is gyakran mondhatók sikeres­nek: itt elsősorban a groteszk irányába tett lépésekre gondolunk. Igaz, ezek a kísérle­tek nem igazán eredetiek; sem az ábrázolás, sem a tárgy - a kisember konformista, beszűkült életvitelének „leleplezése” - nem lépi túl a hatvanas években kibontakozó groteszk konvencióit. Akkor érezzük igazán jónak Simonffy novellisztikáját, amikor az élmény hiteles­sége, az őszinteség gesztusa metaforikus távlatot, aláfestést kap, s így általánosabb érvénnyel jelenik meg, mint talán legjobb írásában, a Medveölő fia című elbeszélésben. Elcsitult itt már az indulat, a fiú szembenállása az apával őszinte kíváncsisággá, ér­286

Next

/
Oldalképek
Tartalom