Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége III. (tanulmány)
VÉKONY GÁBOR Anonymus kora és korhűsége III. Annak okát, amiért P. magister gestája keletkezett, már a múlt században megtalálták. Marczali H. volt az, aki - tudomásom szerint — először és máig egyetlenként kimondta, hogy Anonymus a Károly szicíliai király által megtámadott Árpádok jogát védi (Marczali H.: Száz. 1879. 176). E férfiú, 1272 augusztusában, V. István halála után „illustris Jerusalem et Sicilie regis primogenitus, dei gratia rex Hungáriáé” címzi magát (Fejér, CDi pl. V/II. 35). Az Anjouk tehát annak idején oacansnak gondolták a magyar trónt, mint ahogy akkoriban Trauban is így jelzik - vagyis IV. László utódlását kétségbevonták. Erre a Marczali-féle érvre persze lehet azzal válaszolni, hogy akkoriban Magyarországon nem is tudták, miben szédeleg a „geniális kalandor” (Sebestyén Gy.: Ki volt Anonymus? i. m. II. 47). Dehát az ifjú király, László felesége mégis csak egy nápolyi hercegnő volt, s a következő évek (az Ottokárral való háború) eseményeiből láthatjuk, hogy a nápolyi Anjouk mennyire odafigyeltek Magyarországra; lehetetlen, hogy fordítva ne így lett volna. Természetesen nem is volt így. Jól ismertek azok a szoros kapcsolatok, amelyek 1267 végétől, 1268 elejétől a nápolyi Anjouk és a magyar királyi udvarok (IV. Béla és István ifjabb király) között fennállnak, s amelyek eredménye V. István leányának, Máriának házassága Anjou Károly fiával, Károly salemoi herceggel, ill. a későbbi IV. László házassága Anjou Izabellával (vagy mint Magyarországon hívták, Erzsébettel). Csak 1969 közepétől 1971 közepéig öt magyar követség fordul meg Nápolyban, illetőleg Itáliában (Szűcs J.: Száz. 1973. 843-855). E házasságok nem csak Magyarország későbbi történetére voltak nagy hatással, hanem, mint Mályusz E. és Szűcs J. bemutatták, a követjárások révén a középkori magyar krónikaírás sem maradt mentes hatásuk alól. 1270. május 9-13. között hajózott be Barlettába nápolyi gályán az a magyar követség (vagy mint Szűcs mondja: „királylányi kíséret”), amelynek vezetője Mályusz E. szerint Ákos nembeli Ákos mester, óbudai prépost, királyi klerikus volt (Mályusz E.: Az V. István-kori gesta i. m. 27 kk., Szűcs J.: Száz. 1973. 846-7). Ebben azért nem lehetünk annyira biztosak (Mályusz is a „lehetett” kifejezést használja). Ha Izabellát, Anjou Károly lányát kísérő követség, illetőleg kíséret vezetője Drogo di Belmonte, Szicília marsallja és Trani érseke (Szűcs J.: Száz. 1973. 847), akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy Mária kíséretének is hasonló rangú vezetői lehettek V. István környezetéből. A kíséret világi vezetője nyilván azon családok tagjai közül került ki, akiket Ákos mester gondosan nápolyi rokonokkal tisztel meg. Ez pedig a Becse-Gergely és a Rátót nemzetség (Mályusz E.: i. m. 28 kk). E két nemzetség tagjai közül mindenekelőtt Rátót nembeli Roland bán az, akit a kíséret vezetőjének gyaníthatunk. Roland bán 1267-ben elveszti IV. Béla kegyét, mert „nagyon összebarátkozott Istvánnal” (Pa- uler Gy.: A magyar nemzet története i. m. 266), István uralkodása alatt is diplomáciai megbízást teljesít (uo. 290), s V. István hatalomrajutása után szinte azonnal megjutalmazza Kérniük várának birtokával (RegArp. 1928). Talán véletlen, talán nem, hogy 263
