Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Varga Imre: Újabb följegyzések az Álmoskönyvből (kisprózák)
tisztán. Egy család, gyerekek is, onnanvást jönnek szembe velem. Csak a hegy lábáig jutottak. Az is gyönyörű, gyönyörű volt-ugrabugrálnak jókedvűen, átlelkesülten. Borzonganak, érzik az emberi csodát a fák is. Egy kicsit tétovázok még s elindulok üres kézzel arrafelé. 1989. november 6. IV. A dombtetőről visszalátni a lenti rétre, nádasra, mocsárra. Ösvények kanyarognak elvadult szőlőskertek közt, gondozatlan gyümölcsfák mellett. Egy fáról eddegélem a termést, házbejáratnál, az ajtóhoz vivő lépcsősor mellett. Balra meg hátul egy-egy betonépület. Szürkék. Fönt az utcában ünnepi felvétel készül a falusi portává átalakult, elmozdult szürkeség helyén; látom a völgyből valaki fölfelé kaptat, de nem várom meg, mire jut, majdcsak ideér; megyek hátra a dombélre, a tisztára söpört parasztudvarra. Fakapuja sarkig tárva. Ott van a mulatság, ott zajlik majd az ünneplés. Lakodalom? Minden ígéret. Még nincs ember. Oldalvást a szürke művelődési ház is készül a bálra. Mielőtt még választanék a kettő közül, visszafordulok, valaki az utca bal oldalán álló szeretőm nevét mondja, s mutogat a szembenső járdára, ahol egy fiú várakozik. A fekete-fehér szőttes kendőbe bugyolált lány (az arca kissé idegen, nem akar arra hasonlítani, aki), lép, áttér. S míg egy pillanatra oldalt fordulok, eltűnnek a fiúval együtt. S hiába keresem őket a rácsokon s poros ablakokon átkukucskálva, vastag vályogfalakhoz támasztva arcom, s bejárva, átsuhanva a nagy épületet, folyosókon lopózva, falakon átszivárogva, nyomuk veszett. Kerülgetem (egyidőben) kívül s belül hosszú szürke házat, s apró elhagyott szobáit. 1989. november 12. V. Egy magas épület faállványzata, -váza. Járkálok, botorkálok az falak körül heverő anyagok közt, szerepüket, nevüket keresem. Mondogatom, mi hogyan illeszkedik majd a többszintes házba, egymás mellé rakok fatartozékokat, porcelánelemeket, hullámos fémeket, villogó krómozott csöveket. (Láttam az uszodában egy kamaszlányt. Eszembe villant akkor ez az álomkép. A lányka jődögélt kifelé az úszómedencéből, egy kicsit megállt előttem, arca az ölem magasságában.) 1989. november 27. VI. VI. Befejezem az evést, nehogy meglepjenek. Sietősen falok, habzsolok. Tömöm magamba az ételt. Bejön valaki szobatársaim közül. „Na még ebből a banánból egy kevéskét” mondom s elindulok a szürke lópokróccal lefedett ágyhoz, le260
