Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Kemény Katalin: Az Őrző (novella)
nak. Két mohos fűcsomó között fűszálnál duzzadtabb és selymesebb levelet érintek. Simogat és végigborzongat. Kedvéért könyökre támaszkodom, de látás nélkül is tudom már, ciklámentapintás ez. Lágy és oly szilárd, bogy csak megtörni, meghajlítani nem lehetne, zöldje halvány zafír, ám az erdő, a rét, a nagyvilág valamennyi zöldjének közös edénye. Tenyeremet gyöngéden ráteszem, markom sátrában kicsiny palánta, öt levél, minden ujjamra jut egy. Mutatóujjammal megemelem egyik, színét még félénken érlelő levelét, életzöldje még ki sem bomlott, fonákja máris lilában játszik. Élete egy mozdulattal sem előzi meg halálát, halála egy lélegzettel sem marad élete mögött, értelmében növekedik, növekedésében eltűnik. A tő közepén három alvó, még kissé vizenyős, kissé áttetsző bimbó, aprók, szorosan egymásba ölelkezve, önmagukba zárva, a középső pártájának búbja már gyengén szendergő lilába fordul. Mi lenne, ha szemem le sem venném róla míg diadalmas halállila virágjában rámnyílik, majd elhalványul, sápad, fényét feszti, míg lehull, míg a vég találkozik kezdetével, míg beteljesedik - az egész. * Foglalkozásom szerint határőr vagyok. Nem tudnám megmondani miféle foglalkozás ez, hiszen nemcsak nem foglalatoskodom semmivel, de nem is őrzök semmit, azonkívül ez itt, ahol vagyok (vagyok?) ugyan minek a határa lenne, legalább is, ahogy meg tudom ítélni, semmi sem utal határ voltára. Kényszerű feljegyzéseimben minduntalan ez a szó szökken elém: semmi. S mivel valaki (a senki?) írásra kényszerít, bár legszívesebben nem engedelmeskednék, s ha mégis, csak annyit, hogy semmi-semmi, ám hiába, ezt a semmit valahogy betűkkel, betűkből formált szavakkal, de többnyire csak a magam ákombákom -, ám a szavaknál világosabb jeleivel körül kell járnom. Ez az erőfeszítés, hogy határ helyett ne azt írjam: semmi, hogy a két égbenyúló szikla közé ékelt fülke, ahová nem tudni, kik, miért, mikor küldtek, ne azt írjam: sehol, majd leírjam azt az egészen valószínűtlen állítást, hogy itt tartózkodom, holott-----------ez az erőfeszítés nemcsak felülmúlhatatlannak, de mindenképpen f elettem álló ismeretlenek művének látszik. Néha valami leírhatatlan és kimondhatatlan fény hasad, úgy rémlik, azt mondják az ilyenre (de hol?) a fejemben, pedig nem a fejemben, még csak nem is testemben, hanem ebben a valami nagy semmiben, de az nem hasonlít a mondhatóhoz, de az a valaki (az a senki) megint csak szavakra kényszerít, s ez a világosság olyan, mintha csak ez lenne, és tényleg lenne, valóságosan, ez a hatalmas és állandó és kezdettől és örökig való senki, s az valahogy én a semmiben, ami szintén én magam. Viszont, bármilyen valószínűtlen, mutatkoznak egyéb jelek is. Itt van mindjárt a fizetés, amit a határőri tisztségért havonta pontosan kiutalnak. Erről hivatalos értesítést kapok, névre szólót. A hivatal is bizonytalan lehet, ha talán nem is a maga dolgában, de mindenképpen ezzel az őrhellyel, ezzel a foglalkozással és személyemmel kapcsolatban.. Már a név kérdés is. A levelet hol a határőr Scalenus Wolkengangnak, hol a vámszedő Sequester Wolkenfangnak címezik, sőt megtörtént, hogy egyszerűen Sergestisnek. Úgy látszik, két adminisztrátor van ott, vagy lehetséges, hogy tartózkodik itt, ezen a határnak nevezett helyen kívülem még valaki?----senki? Ha ez 2 24
