Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Salamon Konrád: Püski Sándor köszöntése
őszintébben építeni kell a mi világunkat, az országot a saját törvényeink szerint.”4 Ezért egységes kis népnek „a sors minden változására” kell egy politikai garnitúrát tartania, „amely az elnyomóval a legjobban alkudhat s honfitársait legjobban fedezheti.”5 A népi gondolat képviselői mutattak rá arra is, hogy a társadalmi haladás csak úgy valósítható meg, ha egyszerre küzdenek a demokratikus szabadságjogokért, valamint a magyar nép társadalmi és gazdasági kitagadottságá- nak felszámolásáért. A nép politikai felszabadulása ugyanis elképzelhetetlen társadalmi-gazdasági felszabadulása nélkül. Ezért követelték a nagybirtok- rendszer felszámolását, a földosztást és a társadalmilag ellenőrizhetetlen nagyvagyonokra épülő gazdaság átalakítását. A népi mozgalom minden alkalommal követelte az alapvető demokratikus szabadságjogokat, hogy történelmi hagyományainkhoz illesztve azokat, megteremthesse a mi viszonyainknak megfelelő önkormányzati demokráciát: „Van egy hagyományos magyar demokrácia, mely [...] az önkormányzat elvére épül, minden politikai gondolkodónk az önkormányzatot vallotta a magyar életforma alapelvének. De a magyar nép is, ha a történelem folyamán szabad lélegzetvételhez jutott és dönthetett életformája felett, minden esetben az önkormányzatot választotta. A magyar szabadságeszme elsősorban az önkormányzat elvével azonosítható, mert az önkormányzat az egésznek, a közösségnek a szabadságát, a ’közigazság’ győzelmét jelenti.”6 Ennek tudatában hirdették, hogy csak „az alulról felépített politikai nemzet tudja képviselni a széles néprétegek érdekeit. Nem vagyunk hajlandók a magyar nép sorsát kétes parancsuralomra, tülekvő diktátorokra bízni. Ezt a népet érettnek és hivatottnak tartjuk arra, hogy önmagát kormányozza.”7 A népi mozgalom, a népi írók jelentőségéről szólva Bibó István állapította meg, „hogy túl a magyar realitáshoz való - minden más mozgalomnál nagyobb közelségükön, van egy olyan jelentőségük, amelyik túlnő a magyar viszonylatokon, az ti., hogy olyan radikálos mozgalmat testesítettek meg, amelyik egyszerre foglalta magában a teljes társadalmi felszabadulás követelményét és a szabadságjogok [...] intézményszerű teljességének követelményét, egy olyan szintézist, amelyet azóta is hiába próbálnak megtalálni a világot szétszabdaló ellentétes világnézetek.”8 Ugyanis, ha a közelmúlt történetére pillantunk, azt láthatjuk, hogy ott, ahol a nagytőke felszámolásával megtörtént a társadalmi felszabadulás, de ez nem párosult a politikai felszabadulással, azaz a demokratikus szabadságjogok intézményes biztosításával, ott mindenütt létrejött az önkényuralom valamilyen formája. Azokban az országokban viszont, ahol csak a politikai felszabadulás valósult meg, az intézményesen biztosított szabadságjogok ereje megtorpant a társadalmi felszabadulás hiányán, a nagyvagyonok érdekszövetségének ellenőrizhetetlen hatalmán. Ennek az ellentétnek a feloldását hordta magában a harmadik út, melyet gyakran vádoltak mind nyugat-, mind szocializmus-ellenességgel, holott nem erről volt szó. A szocializmussal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a népiek hívei voltak a társadalmi igazságosság eszméjének, de elutasították annak az erőszakra, a demokratikus szabadságjogok semmibevételére épülő megvalósítását, annál is inkább, mert nem akarták megismételni mások elkövetett 164
