Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)
Extitit” (SRH I. 298, a nemzetség Svábország föembereiből való - Geréb L. ford.). A krónikák e helye Ákos mester munkája, mint az advena-lista, a jövevények felsorolásának túlnyomó része (Mályusz E.: Johannes de Thurocz II. Commentarii 1. 189-90). Ákos mester ezen az egy helyen használja ezt a kifejezést, a többi esetben pontosabb megjelölésekkel él a bevándoroltak korábbi helyzetével kapcsolatosan. Vagyis a primates nála egyfajta bizonytalanságot tükröz, előkelő, de nem lehet tudni pontosan, hogy micsoda (és még azt is hozzáteszi, hogy a Gutkeledek ősei szegények voltak). Előfordul aztán a primates jóval később is, Károly Róbert 1330-as, Zách Feliciánt elítélő oklevelében: „cunctis nobilibus nobis et baronibus ac primatibus” (Kovachich M. G.: Supplementum ad Vestigia Comitiorum apud Hungaros I. Budáé 1798. 268), „Pannoniéi regni universae nobilis communitas, baronum et procerum ac primatum idemptitatis conformatis” (uo. 270). Itt azonban a primates már nem valami legfelső réteg, mint ahogy azt Anonymusnál (valamint IV. Béla és V. István korában) tapasztaljuk, hanem a bárók után állnak, sőt a procerest követik az „ország összes nemeseinek községében”. Anonymus 24-szer alkalmazza a primates kifejezést a hongfoglalók főembereire, míg a principest csak 10-szer (Szilágyi L.: Száz. 1937. 16). Ennek az a valószínű magyarázata, hogy mint Ákos mester, ő is érezhetett e szó kapcsán egyfajta bizonytalanságot, azaz a primates alkalmasabb volt az egykori előkelők megjelölésére, más, jogilag egyértelműbben értelmezhető szavaknál. Másrészt és talán több joggal, arra kell gondolnunk, hogy az etimológiai értelmezésekre egyébként is hajlandó Anonymus (vö. miles strenuissimmus, aki legelőször ér fel a hegyre, stb) összekapcsolta e szót a primus szóval és származékaival (primitivalis, primitialis, primitus), ahogy természetesen azokhoz is kapcsolódik, s a primatest alkalmasabbnak tartotta a többinél valami „régi, kezdeti” előkelőségek megnevezésére. A gyakori alkalmazásban befolyásolhatta persze az is, hogy e szó elébekerült az Osgestának abban a részében, amely már a keresztény korszakot taglalta, s ahol a principes többször előfordul. Az anonymusi logika azt diktálta, hogy a primates és principes kereszténykori arányát a pogánykorra megfordítsa. Bármiként is magyarázzuk azonban a primates szó gyakori megjelenését nála, kétségtelen, hogy e szónak az előkelőkre való alkalmazása - mint láthattuk - a XIII. század közepén, a század második felében korhű, s éppen abban a korban, amelyhez Anonymust oly előszeretettel kapcsolják, III. Béla korában, s azt szorosan követően, ismeretlen e cím. Principes E méltóságjelző szó előfordulásait Szilágyi a XI. század elejétől 1201-ig sorolja fel (i. m. 10-2, 14-5, 18), miközben egy sajátos elírást találunk nála - eszerint Anonymus a proceres kifejezést használná az előkelőkre (uo. 18). A XIII. századból említsünk csupán két adatot. IV. Béla IV. Ince pápának 1250 felé írott leveléből megtudjuk, hogy „requisite consilio Praelatorum ac principum nostri” (Marczali H.: A magyar történet kútfőinek kézikönyve i. m. 162., RegArp. 933a), szóval, hogy a király főpapjával és fouraival tanácskozott. V. István, amikor megújítja az egri püspökség birtokairól és kiváltságairól szóló adományokat, „principes, barones, proceres et nobiles” egyházaknak tett adományairól szól (RegÁrp. 2123). Igaz, ebben a szövegben a „gloriosi principes”, a dicső fejedelmek V. István elődjei, az Árpád-házi királyok (és hercegek), annál közelebb esik azonban ez Anonymus felfogásához, ahol a hét fejedelmi személy közé Álmos és Árpád családjának tagjai is beletartoznak („Almus dux et alii principales persone” SRH I. 47: Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek). A principes ilyen érteme persze nemcsak e korra jellemző, annyit azonban nyugodtan kimondhatunk eme adatok alapján, hogy a rangjelző szó használata a XIII. század közepe táján is korhű, abban az egyik értelemben is, ahogy Anonymus használja. Olvasta persze Anonymus ezt a szót többször is az ősgestában (principes Hunt et Paznan SRH I. 313, stb), így aligha látott abban különös nehézséget, hogy e szót a magyar pogánykor legelőkelőbb személyeire alkalmazza. Vagyis a principes használata Anonymusnál 142
