Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Markó Béla: Vers a világ megmaradásának törvényéről (vers)

MARKÓ BÉLA

Vers a világ

megmaradásának

törvényéről

Te Fennvaló, ki fenn vagy, és napsütésben élsz,

hajtsd félre felhőidet,

s tekints le ránk,

ahogy a fülledt homályban

járunk-kelünk, lótunk-futunk,

meztelenül összeölelkezünk,

s jajgatunk boldogan,

nézd meg virágaidat,

ahogy visszakívánkoznak a magba,

s mint alsószoknyák a rosszul lezárt bőröndből,

kilógnak színes szirmaik,

nem lehet semmit újrakezdeni,

két mosolygó testből nem lesz már sohasem egy,

csak majd egy síró harmadik,

minden mozdulat szaporítja a világot,

minden halál sokasítja

a mennyországot vagy a poklot,

nő a jó, és nő a rossz,

nem lehet semmit elvenni

a földből, az égből, a fűből, a csillagokból,

nekifogtál valaminek, Istenem,

s már nem tudod abbahagyni,

rémületesen telik az idő,

egyre több angyal röpködik fölöttünk,

egyre több ördög ólálkodik körülöttünk,

mintha a száraz levél

nem hullna le a fáról,

s mellette sarjadna a zöld lomb,