Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Ambrus Lajos: "az ütött résen tovább"

napsütés és egy kölyök (a fiam) rohan boldogan a fűben, markában egy nehezen elejtett, ám gyermeki igyekezetében rég összelapított Atalanta-lepkével- új noteszlap, új kamera, a pusztulás újabb „tágassága”. Aztán később, előhalászva az Aílétá-1, a szövegben, szelíden és kérlelhetetlenül, dramaturgiai kulcs, időnként felbukkan egy hatalmas, szőrbolyhos lepke, amelyik aztán az utolsó oldalon megsemmisül. Elkallódott darabok, a gyíkról és a lepkéről írtakat átfirkáltam - majd kidobom őket.

(A körön belül - kívül maradni) Jób könyvére épül, M. életművének centrumában áll a gondolat, amelyet in extenso A tágasság iskolájában fejtett ki. A gyanakvás jogos: nem skizofrén gondolat-e a Jób-lelkületre hivatkozni itt és ma, amikor ódon közhelyek mozgósítanak az előttünk álló „feladatok” megoldására, lehetetlenné téve az efféle teorémák megvalósítását? Mert amikor sürgős tennivalók, „dolgok”, „ügyek” és miegyebek vannak - hogyan szól ez a mondat?! Fából vaskarika? „Csevegő vademecum?” Vagy szívós ragaszkodás, belső út? A Jób-lelkület: „belátással kiegészülő szüntelen lázadás; kívül maradni, de szenvedélyesen a körön belül”. Pontos, súlyos sorok - gyaníthatóan erre épül, már címében is, legutolsó esszékötete, A negyedik út is. „Ahhoz, hogy belépjünk a hátsó gondolatok nélkül működő konszenzusok világába, már nem elég a puszta jog kötelezése, se külső törvény. Egyedül a jóakarat belső, racionálisan már nem reparálható törvénye hozhat számunkra újat: »meg nem becstelenített« demokráciát. Ez a ma egyedül lehetséges vészkijárat a kollektív csapdából: a negyedik út.”

(M. köpönyege alól — ki) Egy poros antikváriumban, amikor kezembe akadt a Szekszárdi Kaszinó Alapszabálya, noha távol vagyok az irodalmi élettől (a körön belül - kívül), nem sokat tépelődtem, a zöld füzetet elküldtem M.-nek- csupán, mert túl a szekszárdi dombok kékjén, az elfeledett kuglipályák, beomlott présházak, vasúti restik, hangfogós zongoraakkordok, kitartóan lebegő füstcsíkok és különös férfiak—nők teremtette világon, valójában ez őt illeti, ez a világ csak az ő szeme-orra előtt létezik, a füzet csak neki kimeríthetetlen rekvizítum. Nekünk már más jutott: az „adást” véve mehetünk, ha tudunk, „az ütött résen tovább”.

4