Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Cennerné Wilhelmb Gizella: Széchenyi István arcképei (tanulmány)
Ismeretlen mester: A Széchenyi-család (Vízfestmény, XVTIL század vége) (Dabasi András fotója) nális elemeit az angol arcképfestészet nyomán a kép jobb felén mély tájháttérrel gazdagította. A magyar díszruhában ábrázolt föúr baljával csípőjére támaszkodik, jobbját a mellette álló konzolon nyugtatja, díszsüvege mellett, mint azt az ősgaléria képeken megszoktuk. Ezek a momentumok, valamint az oszlop és az égövörös drapéria, a távlatot érzékeltető kockaköves padló mind a régi ősgaléria-stílus elemei, új azonban a festői kezelés, a ruha és a díszfegyverek árnyalt anyagszerűsége, az alak és közvetlen környezete telt színezését feloldó kék-szürke árnyalatok a tájháttérben. Széchenyi élete a köz javára végzett önzetlen-munkálkodás esztendei után az 1830-as években a családi boldogság révébe ér. Ahogy ez a reneszánsz óta szokásban volt, eljegyzését özv. gróf Zichy Károlyné Seilern Crescentiával miniatűr jegyajándék portrék készíttetésével ünnepük meg. Moriz Michael Daffinger festi a térképeket 1836- ban. A bécsi biedermeier tetszetős realizmusának különösképpen a női arcmások kivitelezésében jel eskedó mestere a magyar díszruhás félalakban festőileg kiválóan megfogalmazott figurát adott, de kevéssé azonosult Széchenyi egyéniségével. Ennek okát a portré ünnepi rendeltetésében is kereshetjük, a boldog vőlegény képmásához nem illett volna a kritikus szellem, az elégedetlenségből származó szüntelen tevékeny, sokoldalú munkálkodás indíttatásának érzékeltetése. Az 1830-as években kerül aztán sor arra, hogy hazai mester is megörökítse. Menyasszonya, Crescentia kérésére Schöfft Ágoston, a pesti müvészcsaládból származó portréfestő vérbeli romantikus arcmást vet vászonra. Bár a képet épppen Crescentia kifogásai miatt - túl komornak tartotta az arc megfogalmazását, s a hősi pózhoz nem illőnek a frakkot - át kellett alakítani, a festményről készült biográfia megőrizte Schöfft eredeti koncepcióját. A folyópart fölé magasodó kőpadkán ülő alak, háta mögött a monumentáüs sziklatömbbel kitűnően példázza azt a nagy egyéniséget, akinek még a természet erői is engedelmeskednek. Éppen ez az újszerű megfogalmazás adja a mű kivételes helyét Széchenyi ikonográfiájában s külön figyelemreméltó, hogy egy hazai mester talált rá az ábrázolt egyéniségéhez annyira illő kompozícióra. 1099
