Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - Tatár Sándor: Őszi kontempláció (vers)

TATÁR SÁNDOR

Őszi kontempláció

Nem látsz mást - nem, ugye? - fásultan hogyha kinézel

ablakodon, csak a tikkadt, rézszinü fákat,

mint vetik el sorra, ami nincs ínyére a télnek;

tarlott fákat akar és gazdag avartakarót ő,

még nincs itt, de üzen már hajnali faggyal:

könny szökik tőle szemedbe, gaz füstje facsarja az orrod,

néki hímez az ősz dérrel, épp’ mint eladó lány,

s őt hivja, hogy megfejtse, az égen a füstarabeszk is.

Látni odább még házfalakat, ragyavertet,

hogy kúszik föl rájuk, mint tolvaj, az árnyék

(így tölt’ emberi szívet is itt a sötét egyedülség)

: hét sincs még, s milyen orvul - bent és künn - hal a

fény meg;

röstelled is szinte, hogy az őszi napokban, bár nem szenvelegsz, mégis hív a halál már.

1087