Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Ambrus Zoltán és Ernest Renan (Adalékok egy rajongás természetrajzához) (tanulmány)
LORINCZY HUBA Ambrus Zoltán és Ernest Renan ADALÉKOK EGY RAJONGÁS TERMÉSZETRAJZÁHOZ* „Föl avval érsz, akit megértaz..." (Goethe1) [Ambrus] „Nem volt fin du siécle szellem, ami szkepticizmus volt benne, az a Renané volt, nem a felületesen hitetlen és a szellemesen komolytalan fin du siécleé ” (Schöpflin Aladár*) Mintegy háromnegyed esztendőn át, 1885 késő tavaszától 1886 februárjáig volt először Párizs vendége Ambrus Zoltán. Nem csupán a színházakban és a bohémtanyákon, a kávéházakban és az antikváriumokban múlatta idejét, hanem - jóval utóbb maga jegyezte föl - eléggé szorgalmasan eljárogattam a College de France és a Sorbonne egyes előadásaira. Gyakran ott voltam a Collége de France-nak abban az alacsony, rosszul világított földszinti szobájában is, amelyben Renan egy hosszú és széles asztalnál legjobb tanítványai között ülve tartotta előadásait. Engem a keleti nyelvek és ezek filológiai kérdései nem érdekeltek, de Renan, akin csak a testesség és egy kis asztma árulta el az öregedést, az olvasmányok magyarázata közben minduntalan alkalmat talált arra, hogy a régmúltról beszéljen, és ismeretes, hogy előadásával talán azért, mert csupa természetesség és egyszerűség volt, éppen agy magával tudta ragadni hallgatóit, mint írásaival az olvasót. Nem, nem jutott eszembe a lakásán felkeresni, hogy nemcsak az előadót ismerjem meg benne, hanem az embert is. Akkor még ... nem volt divat, hogy irodalom és művészetek irányában való érdeklődésre játsszák ki a puszta kíváncsiságot, és ezen a címen bárki terhére lehessen a kitűnőségeknek. Sohasem kerestem az ismeretségeket, és nem hittem, hogy jobban neveltté teszi a sárgacsőrű ifjút, ha odatolakodik a nagyokhoz is” - zárul a frissen indulóknak szánt fullánkos bírálatba áttűnö vallomás.3 Világ- és Európaszerte rengetegen érdeklődtek akkortájt a pozitivizmus második hullámához tartozó Emest Renan iránt. Rajongás és gyűlölet övezte személyét és tanításait, s a francia fővárosba látogató előkelőségek szinte kötelességüknek érezték, hogy megbámulják őt otthonában avagy a College de France homályos előadótermében. Mint ifjabb kortársa, Jules Lemaítre gúnyosan megjegyezte: a Jézus életének szerzője is hozzátartozott Párizs látnivalóihoz”4. Ambrus Zoltánt - tanúsítja a fentebb citált emlékezés - nem a divat szele, nem holmi tolakvó sznobizmus sodorta Renan közelébe, hanem a valódi, bár tartózkodó áhítat. Óvakodott ő a személyes megismerkedéstől, s nem ötlött fel benne, hogy a lakásán is zaklassa a mestert. Beérte a néma bámulattal, noha lett volna némi jogcíme arra, hogy Renan társaságába férkőzzék, hiszen párizsi útja előtt két évvel, 1883-ban magasztaló, lírai futamokkal átszőtt, mély azonosulásról árulkodó ismertetést publikált a tudós memoárjainak első kötetéről, a Gyermek- és ifjúkori emlékekről, a század vívódásainak legnagyobb tanúját * Elhangzott 1991. augusztus 13-án Szegeden, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság 111. kongresszusán. 1020
