Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Kocsis István: Báthory István (tévéjáték két részben)
szükségleteire, védelme erősítésére; az országnak az interregnum idején elveszett minden tartományát visszahódítom; az ország területi épségét minden körülmények között biztosítom; minden hadjáratot személyesen fogok irányítani; békeidőben két hétnél hosszabb időre nem hagyom el az országot; méltányosnak tartom, hogy Anna hercegnő, a dicső Jagelló-ház utolsó sarja királynéként támogasson a kormányzásban, ezért őt lengyel királlyá koronázásom előtt feleségül veszem. OSTRORÓG Most pedig mind a sze- nátori, mind a lovagi rend nevében kérdezem felségedtől: Elfogadja-e a hitlevélbe foglalt feltételeket? BÁTHORY Elfogadom. OSTRORÓG Egyetlen pontja ellen sincs kifogása? BÁTHORY A hitlevélbe mind a lengyel és litván rendek, mind az én szerencsémre egyetlen olyan feltételt sem vettek be, amely nem szerepelne azok között a kötelezettségek között, amelyeket a varsói választási mezőre küldött követeim a nevemben vállaltak. OSTRORÓG (Elmosolyodik.) Mivelhogy más magyarázatot én erre a csodálatos egybeesésre nem tudok, ezért hiszem, hogy Isten sugalmazta felségednek, hogy választási fogadkozásában éppen azokat az ígéreteket sorolja fel, amelyeket mi legfontosabbaknak tartunk, amelyek minket teljes mértékben megnyugtatnak. BÁTHORY (Udvariasan bólint.) Én is hiszem, hogy Isten sugalmazta nekem, hogy ha méltóvá akarok válni a lengyel koronához, akkor még mielőtt jelöltetem magam, alaposan tanulmányozzam át a lengyel alkotmányt. / BUZENSKI Nincs hát titka az egyezésnek. BÁTHORY (Ünnepélyesen.) Az a titka, hogy a lengyel és litván nemzetnek a hitlevelet megfogalmazó képviselői és leendő királyuk egyként szentnek és sérthetetlennek tekintik a lengyel királyság alkotmányát. OPALINSKI (Nekigyűrkő zik a beszédnek.) Felséges urunk, mi azt hallottuk itt a szülőföldjén, hogy nemrégiben kegyetlenül megtorolt egy lázadást. BÁTHORY Az ítélő szék torolta meg ennek az országnak a törvényei szerint. BUZEIÍSKI Felséged megkegyelmezhetett volna az elítélteknek. BÁTHORY Megkegyelmeztem volna nekik, ha nyugodt lelkiismerettel megtehettem volna. Népszerűség- hajhászásból ezután sem fogom megrontani a törvényeinknek erejét. Az ország törvényei erősebbek a fejedelemnél. A lengyel törvények is mindig erősebbek lesznek Báthory István lengyel királynál. OSTRORÓG Éljen Báthory István és a lengyel alkotmány! MINDNYÁJÁN Éljen Báthory István és a lengyel alkotmány! OSTRORÓG Gondolom, több kérdésünk nincs, nyugodt... ZAMOYSKI Nekem még volna egy. A lengyel alkotmányban nem szerepel, hogy az országgyűlés asz- szonyt választhat a király számára. Felséged mégsem tiltakozik az országgyűlésnek azon kívánsága ellen, hogy a mi Anna hercegnőnk legyen a királyné felséged oldalán. BÁTHORY Az országgyűlésnek ezt a méltányos kívánságát miért utasítottam volna vissza? ZAMOYSKI Felséged a frigy ellen most sem hoz fel semmit? Talán a 902