Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Monoszlóy Dezső: Tőzsér Árpád: Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (kritika)
csizmában is megvakarhatná a bokáját. Az értelem szikrája nem a szavakból, hanem az összekoccantott dolgokból pattant elő. Nyelvünk nem a töprengés hanem a cselekvés nyelve volt, s mi nem a szavakban, hanem a dolgok mozdulásában találkoztunk. Ennek az égre is festeni tudó valóságérzetnek az ecsetjét, de akár a mitológiáját Sinka is odakölcsönőzhette volna Tözsérnek, amikor így írt: „Valahonnan az ég vizéből felhő úszott elő volt vagy ötven holdnyi. Merő képe egy kubikusnak, ki az égen indult el vándorolni: tolta a talicskát: az ég belsejébe akart behatolni. Még Buzogány is utána nézett és bámulta a nagy égi képet, ami éppen a napra lépett, és óriási lábnyoma ráfeketéllett egész Szigetre.” Mit lehet azonban olyan havon ejtett lábnyommal kezdeni, amelynek Capek hőse szerint se eleje se folytatása? Ennek a mitológiájával már más eszközökkel kell megbirkózni. Kicsit Kafka várába tévedve, modem bérkaszámyák lakosaként. Tőzsér erre is vállalkozik. Számára az inspirációt egy fél pár ellopott sí adja. Szoliter, vagy a síléc elsül c. monológjában egy helyütt így töpreng a tények felderíthetetlenségéről: „Mittel úr már nem deríthette ki Vilko bűnösségét (vagy ártatlanságát) mert hamarosan elköltözött Vogelsingeréktől: iobérleti garzont kapott új lakásába a Martincsek utca 30-ba az egyetlen síléc abszurdumával költözött be ő maga se tudta hogy a páratlan lécet miért cipelte magával talán kabalából vagy azt remélte hogy még megleli a párját vagy csak egyszerűen sajnálta eldobni tény hogy mikor tíz év múlva elköltözött (nagyobb lakásra cserélte a garzont) az árva hasznavehetetlen léc is tovább vándorolt vele s porosodott hosszú éveken keresztül az új lakása (a már ismeretes hétemeles bérház) pincéjében állt kiszakítva időből s térből mint egy darab örökkévalóság mint a tökéletes öncél amelyet nem előz meg ok és feltehetően már okozat sem követ gazdája ha ránézett kárörömmel gondolt a drámaelméletekre amelyek szerint az első felvonás színfalán lógó puska a harmadik felvonásban rendre elsül a páratlan sílécet ő olyan puskának hitte amely az ő tarka életének színházában lóg de dacol a felvonásokkal fittyet hány az időre s nem sül el soha pedig elsült méghozzá meglehetősen rejtélyes körülmények között hősünk ugyanis azt követően hogy az új szomszédnak a nevét megtudta reggel munkába menet megint megállt a lépcsőházban a két ajtó között s rábámult a szomszéd névtáblájára s képzeljük el a megrökönyödését mikor a táblán a Vogelsinger név helyett egy teljesen semmitmondó nevet látott amely mégcsak nem is emlékeztette a meglehetősen ritka de számára annyira ismerős Vogelsingerre nem német név volt s nem összetett szó egyszerűen Vrana Viktor Vrana. Először persze azt hitte összekeverte az ajtókat s a Volgelsinger név a harmadik szomszédja ajtaján áll de mikor meggyőződött róla, hogy itt sincs ilyen név kényszeredetten elmosolyodott s előző napi spiccességét kárhoztatva elindult a munkahelyére s talán az egészet elfelejti ha a véletlen folytán aznap nincs valami dolga a pincében s a saját pincefülkéje mellett a rácsokon keresztül az új szomszéd fülkéjében meg nem látja a még mindig azúrkék Sulov márkájú sílécnek a párját. Hitetlenkedve nézett először a saját immár húsz éve özvegyen szomorkodó lécére aztán a szomszéd fülkében ácsorgó sítalpra semmi kétség a két síléc úgy összetartozott ahogy a kalandkönyvekben szokott összetartozni a letépett bankók vagy levelek két része. A furcsa felfedezésre Mittel úr az első pillanatban egészen normálisan reagált valamiféle jóleső elégtételt érzett íme húsz évvel ezelőtt mégis nekem volt igazam a sílécem a Vogelsingerék kezén tűnt el ez most már világosabb a napnál s egykori igaza extá- zisában lobogva csak percek múlva jött rá hogy igaza távolról sem olyan világos mint a nap sőt annyi benne a homály mint három spiritiszta szeánszban együttvéve mert ugye legelőszőris: a szomszédos pincefülkében álló síléc kétségkívül az ő lécének a párja s ebből az következik hogy húsz évvel ezelőtt lécét valóban Vogelsingerné fogadott fia Vilko’ (s nem Hermina) lopta el s Mittel úr mostani új szomszédja nem más mint az egykori Vilko de hát akkor miért Vrana és miért nem Vogelsinger? és 890
