Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Kovács Péter: Fejezetek a magyar szobrászat történetéből II. - Az ötvenes évek (tanulmány)
Mihály, Leonardo, Raffaello vagy Fischer von Erlach egy-egy művének kivágatát: inkább azt mondhatjuk, hogy interpretálta, újraalkotta őket, hasonlóan egy kitűnő zongorista teljesítményéhez. Efféle megoldást keresett Ferenczy az íróérmek megfogalmazásakor is. Az előlapok portréi mellett azonos hangsúlyt adott a hátlapok kompozícióinak. A „Virág Benedek”-érem hátlapján a csupor virág például nemcsak egyszerűen a költő nevére céloz, hanem arra az üde szépségre is, amit a tizennyolc-tizenkilencedik századok fordulóján az ő költészete hozott irodalmunkba. Ugyanígy az „Arany János”-érem hátlapján a „Walesi bárdok” idézése nem csupán illusztráció, hanem Arany művészi és emberi magatartásának idézése is. Ferenczy Béni érmein általában egyenrangú szerepe van a betűknek és a képi ábrázolásnak. Fokozottan így van ez irodalmi vonatkozású darabjainál. Néha a revers akkor is „képi értékű”, amikor pedig csak betűt találunk rajta, mint például a „Gulyás Pál” és a „Berzsenyi” hátoldala, amely nagyon emlékeztet egy-egy kőbe vésett, múlt századi emléktábla formájára. Van rá példa, amikor a betű és kép nemcsak kiegészítik egymást, hanem sajátosan keveredve teljesítik ki a kompozíciót, mint például a „Bem”-érem mindkét oldalán. A különböző emeleknek ez a grafikailag és plasztikailag azonos értékű megjelenítése kölcsönzi Ferenczy érmeinek ünnepélyességük mellett utánozhatatlan közvetlenségüket. Borsos Milós csak a negyvenes évek végén kezdett érmészettel foglalkozni, de azóta egyike lett a műfaj legtermékenyebb képviselőinek. Ifjúkori vésnöki gyakorlatára támaszkodva mintázás helyett gipszbe, illetve néha acél negatívba véste elképzeléseit. Ez, a maga idejében még szokatlan technika önmagában is meglepő volt, de ezen túlmenően munkáinak valami barbár jelleget is kölcsönzött, nem is olyan távolról idézve az ókori görög és méginkább kelta pénzek emlékét. A technikai újdonság mellett Borsos rendkívül friss szemmel tudott rátalálni egy-egy arc jellemző vonásaira, s ugyanakkor roppant leleménnyel tudta a hátlapokon hősei szellemi magatartását is megeleveníteni. így az „Egry József” (1947) reversjén alig néhány vonallal jelzett figura áll a festőállvány előtt; Körötte semmi, ugyanaz a végtelen tér, amit Egry oly varázsos módon rögzített képein. Átszellemült költöiség jellemzi a „Herkules Segers” (1952) és a „Mozart” (1955) érmek finom vonalhálós hátlapjait. - Máskor Borsos tud vidám, sót szinte már harsány is lenni, akár a „Medgyessy” (1951) szeretettel rajzolt kópés portréjára, s a hátoldalon a „Súrolóasszony” karakteres rajzára gondolunk, akár a „Berda”-érem vaskos humorára. Borsos Miklós érmein igen fontos szerepet kaptak a betűk. Rajzos eleganciájukkal néha csak az ünnepélyesség fokozását szolgálják. Jellemző példa erre a „Rembrandt” érem hátoldala („A zene barátainak”, 1952). - Máskor, mint éppen a „Berda”-érem mutatja, a betűknek ez az eleganciája őrzi meg a műfaj komolyságát. Az ötvenes években sok fiatal indult el Ferenczy Béni és Borsos Miklós nyomdokain az éremművészetben. Martsa István („Dante”, 1954). Vígh Tamás („Debussy” 1953 és „Rablais” 1956) és Kiss Sándor („Rembrandt”, 1953 és „Breughel”, 1954) álltak legközelebb Ferenczy Béni stílusához. Mások - mint Kiss Kovács Gyula („Modell”, 1954) és a Leningrádból tanulmányai befejeztével csak a korszak végén hazatérő Kiss Nagy András („Van Gogh”, 1957) rajzosabb megoldásaikkal inkább Borsos példáját látszottak követni. Az utánuk érkező újabb fiatalok - Ligeti Erika, Csontos László és mások - aztán már az ő példájukból is tanulva, keresték a továbblépés lehetőségeit. Ez azonban már a következő korszak történetéhez tartozik. 887
