Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Tornai József: A kerítés (Bohózat három részben)
beledbe is, hogy ordíthatsz, mintha tűzbe ültél volna ... Átmászunk a kerítésen és mindenünk meglesz. Nézd, milyen szép táj! BODZÁNÉ Belevinnél a mocsárba? Itt maradunk! Szedd le a gyümölcsöt és jóllakunk. BODZA Én nem bánom, leszedem azt a gyümölcsöt, de aztán ne engem hibáztass ... Én nem félek, én fölmászok, ha te úgy akarod, de én tudom, mit mondott a tulaj... én látok mindent, hallok mindent, érzem a számban a svábbogarak ízét. Haraptál te már svábbogarat ketté, volt már a galagonyaszemen mezei poloska, amikor szétmorzsoltad a nyelveddel? Ha elmegyünk, nem lesz büntetés. A tulaj majd dühöng, hogy elmentek a bérlők, de ehhez jogunk van. BODZÁNÉ (leül Bodzsa lábához, aki reszketve a fölindulástól, önkéntelenül a felesége haját kezdi simogatni) Bodza, én nagyon éhes vagyok. Innen mégse tudsz elvinni, (nagyot sóhajt) Bocsásson meg a tulaj, hogy enni akartam, de mentségem az, hogy nagyon éhes vagyok. BODZA (leül mellé) És most már nem akarsz enni (fölfelé int) abból, ugye? És elmenni se akarsz. Rendben van, majd kitalálok én itt valamit, ne félj. Legjobb a becsületes út. Bodza vagyok, becsületes maradok. BODZÁNÉ Szörnyű, amiket mondtál. És te ezeket látod, hollad? BODZA (prófétai mozdulattal és hangsúllyal) Látom, hallom. BODZÁNÉ És a tulajt is láttad? úgy, amint most itt engem? BODZA Űgy-úgy, éppenú-úgy, mint itt most téged. BODZÁNÉ És milyen az a tulaj? BODZA Á-állati bölcs a tulaj, már mondtam neked. A tulajnak mindig igaza lesz. BODZÁNÉ És még? BODZA Magas és e-erős, csak azt nem tudom, öreg-e vagy fiatal. BODZÁNÉ Hogy-hogy? BODZA Mert sose enged be a házába. Mindig azt mondja, hogy várjam csak meg kint. Az ember vár és akkor kijön, de addigra már szürkül vagy egészen sötét este van és látni is a tulajt, meg nem is. A hangja nagyon-nagyon meggyőző, akármilyen dühösen beszél. A-az ember mindent elhisz neki. Nem volnék képes vitatkozni vele. Min-mindig arra gondolok, hogy most jól megmondom a vé-vé- leményem, de aztán csak álldigálok előtte és érzem, hogy úgyse hallgatna rám. BODZÁNÉ És hogy-hogy a tulaj sose jön ide hozzánk a telkére? BODZA Ne-nem tudom. Mindig én mentem oda hozzá, ö mindig itt lakott. BODZÁNÉ (nagyot sóhajt, haját igazítva) Elhiszed, hogy ha én odamennék, adna a dinnyéből meg a többi gyümölcsből? BODZA Ezt, ezt miből gondolod? BODZÁNÉ Én kinyitnám a szám vagy ha kellene: sírnék. Ne felejtsd el, hogy én nő vagyok ő meg férfi. Olyan jó lenne látni! BODZA (egy ideig szó nélkül méregeti az asszonyt) Csa-csakhogy a tulaj nem áll szóba nőkkel. Még sose láttam ott nőt a házban vagy a ház előtt. BODZÁNÉ Akkor legalább én lennék nála az első nő. BODZA (föláll és a kerítés felé megy) Nem, egészen biztos elzavarna onnan, ö egész más, mint mi. (lehajol és a talajt nézi) Gyere ide, nézd meg, alighogy kibújnak a palánták, rögtön el is fonnyadnak. Nem értem, micsoda föld ez! BODZÁNÉ (odamegy és nézi, aztán belerúg, taposni kezdi a palántákat) Mondtam neked, hogy ne vegyük ki ezt a telket. Ez nem föld, ez sivatagi homok, ez mérgezett kavics. Itt mindennek el kell pusztulnia. Nekünk is el kell pusztulnunk. Bodza, én még éhesebb vagyok, mint eddig, (rimánkodva ráborul) Adjál nekem valamit enni! BODZA Ott van a tejjel-mézzel folyó Kánaán (odamutat) a kerítésen túl. Gyere ugorjunk át, vissza se nézünk többet. Té-téged nem izgat, hogy mi minden van ott? BODZÁNÉ Éhes hassal nem lehet ábrándozni. Ne mesélj nekem, hanem szerezz valamit. BODZA Egész biztos találok valahol ennivalót. Én is éhes vagyok, (félkörben futni kezd, üvölt) Bodza vagyok, de éhen- halok! Bodza vagyok, mégis éhenhalok! (megáll és fölfelé néz, éppen a kosár van a feje fölött) Mi ez itt, asszony? Tudod, hogy mi lóg itt, asszony? BODZÁNÉ (reménykedve, hogy most egyetért vele Bodza) Mi lógna? Mindenféle dinnye, körte, szőlő meg alma. (szigorú arccal) Dehát az nem a mienk. Ezt 8
