Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Kurucz Gyula: Beépített gemszterek (novella)

\

paszuly, a borsó mégsem olvad el a főzéstől, a Polski sem olvad el a napon, pedig égeti a kezét, a gyíkocskák sem olvadnak el a kövön, elzavarja őket, ne süljenek meg, sült gyíkocska, papa már evett békát meg kígyót, biztos rákiabálták. Meghomokozza az ujját, úgy nem ragad a szurok, kidobja az utcára a lécek között, ne bántsa a füveket, belefulladnak a kátrányba. Papa kiöntötte a beton réseit, együtt tüzeltek az öreg vödör alá, az se olvadt el, csak a szurokkövek benne. Ő bármikor megmondja, hogy sóder, cement, azt vízzel összekeverni, az a beton, ami elfolyik, ha rá esik az eső, és másnap, meg azután mégis locsolni kell kicsit, az nem árt, és kifehéredik, lehet rajta biciklizni, kőkemény,d e csúnya, a beton ellenséges elem, nem hagyja a fűt, fát, növényt nőni, hogy megegyék a Trabant füstjét, pedig a bokrok nem tudnak szaladni az autó után, hogy hamm, hamm, bekapják a büdöset, lenyeljék és jó levegőt fújjanak ki. Ha lenyelik, biztos lemegy a gyökereükbe, ezért nem szabad mélyre ásni, mert egyszer egy lyukon csak kiszabadul a sok méreg és akkor mindenki megfulald, hogy látni sem lehet az orrunkig, papa úgy vágta a sövényt, hogy elbújhasson mögé, Tudod kicsi fiam, amikor én gyerek voltam, falun, kinn a határban voltak tengeriföldek, búzatáblák, káposztások, meg erdők, ligetek, kaszálók, rétek, mi mindig kinn voltunk a természetben, az nagyon érdekes lehetett, azért tud papa annyit mesélni, volt bika rét is, biztos addig állt az ökör, míg benőtte a fű, talán ágak is nőttek rajta, hogy felmásszanak rá. Mamika nem ment utánuk, nem féltette őket, nem kellett mindenünnen lemászni Dani lezuhansz! Örülni kell, hogy van testvére, Bori csak pisis, mindig a mama megnőtt cicijére megy, a jó melegre, oda jó bújni, de most mama nem szereti igazán, ha ő oda bújkál, és nem tudja megmutatni, hol az a vonal, ahol a tej kijön belőle. Szoptál eleget csecsemőkorodban! Nem emlékszik, mama mégsem engedi, pedig hogy szereti a tejet és a kakaót, ő a boltból kap, a fele savanyú, mérgelődnek és kidobják a kukába, a kukások elviszik, túró lesz belőle, ők pénzt adnak érte, hát miért nem itthon, ha úgyis az lesz.

Vedd le, ha meleged van, már ki tudja gombolni, nem megy be a mamához, a Napocska elviszi a betegséget, vitamint csinál a bőrébe, Kezd egy kis színed lenni, Ez a pokoli, esős tavasz! ma nem esik, tegnap már mehet óvodába, azt mondta a doktor néni - tegnap? Holnap? A bokornak kinő a keze, lába, neked nem nő ki semmi, ilyen a testünk, kisfiam, csak a sebek gyógyulnak be. Mikor papa levágja az ágakat, hogy sűrűbb legyen a sövény, akkor ő összezárja a szemét, mintha neki vágnák le kezét, lábát, ha ő bokor lenne, levágná tőből a karját, akkor kettő nőne a helyébe, sok, ügyes keze, lába lenne, amit az egyikkel elejt, másikkal elkapná, harmadikkal, tizedikkel, huszonelsővel, senki nem mondaná Kétbalkezes, Borika balkezes, mint a mama, a balkezeseknek mind a két keze ügyes, neki a papával csak a jobb, sajnos.

Papa nyelvvel dolgozik, pedig a kezével, mégis mindig a fejére kopogtat, ott a lélek, ami a szívünkben lakozik, A papa nem talpnyal, mint sok-sok ember, Borinak is csak megpuszilja a lábát, a kis dagadtat, sose nyalja, azok igazán alávaló emberek, papa a száját nyalja meg a mama főztje után, a tíz ujját, mama olyan jól főz, és amikor nem főz és azért puszilja meg a mamát, akkor a keze is motoszkál a mama fenekén, akkor furcsán csillog a szeme,

840