Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Erdész Ádám: Betűk az ábécéből ("A zsidókérdésről" - Németh László Szakkollégium Szombathely, 1990
Simon a problémakör irodalmában kiemelkedő helyet elfoglaló „Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában” című könyv betiltása kapcsán vette szemügyre, hogy a korábbi birodalmi politika elágazásának tekinthető bolsevik diktatúrák miként termelték bővítetten újjá a kérdést. A bolsevik típusú rendszerek két variánsát különbözteti meg: az egyikben - orosz, román, lengyel változat - az új eszmerendszer a korábban dominánsan jelen lévő nacionalizmussal ötvöződött. A másikban - Magyarország - éppen a saját nemzeti fejlődés tagadásaként épült ki a monolitikus uralmi struktúra. A nacionalista bolsevizmus - nyílt formájában is - felhasználja az antiszemitizmust a maga politikai céljai érdekében, míg az »internacionalista« bolsevizmus logikus korre- latívuma volt az idegen elemek néha túlsúlyos, ám mindig szignifikáns szerepe”. Az utóbbi változathoz — Simon Róbert értelmezése szerint - „a judaizmusnak a babilóniai fogság után kijegecesedő messianisztikus futurizmusba torkolló történelmi víziója” teremtette meg a zsidóság számottevő részének affinitását. Simon is vizsgálja a felvetett kérdés bizonyos mellékszálait, de a problémahalmaz Magyarországra vonatkozó részletes elemzését Kovács András végezte el 1980-81-ben írott tanulmányában: trA zsidókérdés a mai magyar társadalomban”. (A Magyar Füzetekben megjelent írás az ismertetett kötetben látott napvilágot Magyarországon.) Kovács vizsgálódásának kiinduló hipotézise, hogy „... a háború utáni évtizedekben a magyar társadalom eredetileg elkülönülő zsidó és nem-zsidó rétegei az elkülönülés »kemény« szociológiai mutatóinak eltűnése ellenére szisztematikusan eltérően és cso- portspecifikusan reagáltak bizonyos társadalmi változásokra és politikai eseményekre. Ez a kétféle reakciórendszer életben tartotta az elkülönülő zsidó és nem-zsidó csoporttudatot, amelyek a háború után is olyan kontextusban szembesültek egymással, amely nem kedvezett a régi görcsök feloldásának, sőt esetenként további előítéletes projekciók lerakódását mozdította elő.” Hol találta meg Kovács András azokat a vonatkozási pontokat, amelyek csoportspecifikus reakciót váltottak ki? Az elsőt mindjárt a háború- vesztés/felszabadulás pillanatában, majd a még erősebben elkülönítöt a sztálinista rendszerhez való viszony alakulásában. Kovács részletesen bemutatja - mintegy illusztrálva Simon Róbert korábban idézett megállapítását -, hogy a kiépülő bolsevik rendszer miért adott nagyobb lehetőséget a zsidóságnak az új hatalmi struktúrába való beépülésre, s milyen belső motivációk vezették a csoport egy részét az adott lehetőség megragadására, annak ellenére is, hogy a beépülés ára saját zsidó identitástudatuk elfojtása volt. A későbbiekben is regisztrálhatók olyan események, - 1956, a szovjet és lengyel anticionista kampányok —, amelyek eltérő reagálást váltottak ki. Az elkülönülés tendenciáit azonban inkább erősítették a „rossz kontextusban történt találkozások”: a magyar társadalomfejlődés következményeként bizonyos rétegek tradicionális etnikai különbözőség-tudata szociális ellentétként jelenhetett meg. 1945 után a normális belső szerkezetét elvesztett társadalmunk egyes rétegeinek konkurrenciaharcában újra termelődött a zsidó-nem-zsidó ellentét. A tanulmány írója egy harmadik - véleményem szerint az előző kettővel nem azonos súlyú — „rossz találkozást” is regisztrál, a nemzetet az „idegenektől” féltő kultúmacionalizmust. A Németh László Szakkollégium szemináriumának előadói között nem volt ott Karády Viktor. A szerkesztőket - Fűzfa Balázst és Szabó Gábort - dicséri, hogy )rA zsidóság polgárosodásának és modernizációjának főbb tényezői a magyar társadalomtörténetben” című tartalmilag és módszertanilag egyaránt példaadó történeti-szociológiai tanulmányával kiegészítették a szeminárium anyagát. Karády társadalomtörténeti fejlődésrajza mutatja be a zsidókérdés címszó alá sorolt problémakör genezisét: nevezetesen azt, hogy a rendi viszonyokból kiemelkedő magyar társadalom különböző rétegei miért polgárosultak egyenlőtlenül, s a modernizációban vezető szerepet játszó vallási és etnikai jellegű státuscsoportok közül is miért éppen a zsidóság tudott legjobban élni az átalakulás adta lehetőségekkel. Karády Viktor tanulmánya a zsidóság javára egyenlőtlen polgárosodás konkrét okainak és feltételeinek számbavé794
