Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - M. Kiss Sándor: Egy karika a szalámiból (Beszélgetés Kiss-Balázs Eszterrel) (interjú)

tétlenül szocialista szándék, csupán az MKP és a SZU céljainak téves ismerete, illetve nemismerése torzította el a szocializmus megvalósítására irányuló szándékot ilyen képtelen tervvé. Ilyen szándék tehát demokráciaellenes szervezkedésnek nem minősíthető, annál kevésbé, mert ilyen szervezkedés soha nem létezett és az egész nem volt egyéb, mint egy, bár nagytehetségű, de félrecsúszott ember megrögzött, ferde elgondolása. Nem képezhet bűncselekményt, ha valaki egyetért (és „majd” hajlandó segíteni is) egy szocialista szándékú ferde gondolattal.

„Összejöveteleik során trockista szemmel tárgyalták a politikai helyzetet” — tartalmazza a vádirat és a tárgyalási jegyzőkönyv. Összejöveteleink — amelyeken én résztvettem — kizárólag Justus nyilvános szemináriumai voltak 1948-ig. Itt csakis elméleti kérdésekkel foglalkoztunk, magasabb fokon, részletesebben, a vitás kérdéseket alaposabban megvizsgálva, mint a pártiskolákon. A „trockista szellemű” kifejezésen akkor nem vitatkozhattam, mert akkor sok mindent neveztek így. Valójában csak annyi történt, hogy Justus csakugyan nem nevelt a MKP és Sztálin politikája iránti feltétlen bizalomra. Elmondotta az elméletet, és nem tette hozzá: (pl.) „ezt valósítja meg éppen most a MKP vagy Sztálin”. Soha nem fordult elő, hogy a gyakorlati politika valamely tényét elméleti síkról támadta volna. Egy esetben történt meg, hogy amikor csak a nagybankokat akarták államosítani, akkor hangsúlyozta, hogy ez már nem igazi szocializálás, mert az államhatalom még nincs a munkásosztály kezében (koalíciós kormány volt), továbbá, hogy itt nem állhatunk meg. Itt csupán a szocializmus építésében olyannyira veszélyes önelégültség ellen akart harcolni, és arra törekedett, hogy a hallgatók ne higyjék azt, már itt a cél és pihenni lehet, mindig felvillantotta valamilyen formában a végső célt: a magasrend6 és kifejlett szocializmust.

Időrendben itt kerülnek sorra az Angyal László lakásán tartott összejövetelek. Arra, hogy ez mennyire nem lehetett szervezkedés, legfőbb bizonyság, hogy maga Angyal László mindvégig az MDP tagja volt és sohasem tartóztatták le. Az

összejöveteleken napipolitikával nem foglalkoztunk. Justus egyetlen egyszer öt percig beszélt a Franciaországban lezajlott egyik sztrájkról, de nem trockista szellemben. Művészeti kérdéseket vitattunk meg, és mert abban az időben már meghirdették a zsdánovi művészetpolitikai elveket, és már kezdtek kirajzolódni mindazok a hibák, amelyek bekövetkeztek, mi, akik a következményeket előre láttuk, igenis, megmondtuk, hogy ennek a művészetpolitikának káros hatása lesz a művészetre és a szocializmus egészére. Ezeket a megállapításokat nem a „polgári dekadencia” féltése, hanem ellenkezőleg, a minél különb, minél tökéletesebb szocializmus akarása sugallta; továbbmenően pedig a tények igazolták.

Az ifjúsággal nem volt kapcsolatom, meg sem ronthattam tehát. Gábori és Garamvölgyi Angyalt nem ismerte 1953-ig.

Fentieket több kihallgatásomon és tárgyalásomon is elmondottam. 1950 óta velem szemben kényszert nem alkalmaztak, amire bizonyíték az is, hogy fentieket ugyanígy minden további nélkül végighallgatták és látszólag elfogadták. Amikor aztán jegyzőkönyv lett belőle, nem lehetett ráismerni a vallomásomra és képtelen voltam elérni, hogy a jegyzőkönyvet a szóban előadottak szerint fogalmazzák meg. Legkirívóbb példa az 1952. VII. 23-i jegyzőkönyv, amely főbenjáró bűncselekményekkel vádol, amit soha nem ismertem el, és aminek valótlanságát a tárgyaláson a bíróság is elfogadta. Ugyanez vonatkozik a tárgyalásról készült jegyzőkönyvre is. Tudomásom szerint az a szabály, hogy a tárgyaláson gyorsírással kell jegyzőkönyvet készíteni, vagy a diktált jegyzőkönyvet a vádlott előtt is felolvasni. Egyik sem történt. A jegyzőkönyv nevetséges adatbeli és elvi eltéréseket tartalma. Pl. olyan formában, mintha én vallottam volna: „Papp-Koleszár szándéka népi demokrácia, proletárdiktatúra nélkül”. Aki életében három szót beszélt az illetővel, nem hiheti, hogy én, aki sokat beszéltem vele, ilyen, minden nézetével tökéletesen ellentmondó dolgot vallottam volna róla. Papp-Koleszár — mint általában a klasz- szikus trockisták, aki volt — nem so- kallotta, hanem keveselte a diktatúrát. Ezért nevezik a trockistákat ún. „balol75