Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Laczkó András: Menhelytől a müncheni nyomdáig (Találkozás Molnár Józseffel) (interjú)
Miért tért vissza Európába ? Amikor Dessewffy Gyulát leváltották, Gellért Andor lett az igazgató. A Szabad Európa Rádió müncheni magyar osztályán. O megkérdezett mindenkit, akar-e vele menni Münchenbe. Én már munkanélküli voltam, mert a csokoládégyártás szezonmunka. Gombos Gyula segített, hogy cikkeket írhassak a New York-i magyar osztálynak. Megtanultam annyira angolul, hogy már írhattam például a bostoni tealázadásról és hasonló dolgokról. Könyveket szótárral elolvastam. A cikkekkel többet kerestem, mint a csokoládégyárban. Mivel senki nem akart visszajönni Európába, sokan iskolás gyerekeik miatt, megkérdezett Gellért engem is. Jöttem 1955-ben. Aztán 1956 volt az én tragédiám is, nemcsak a magyar népé. Ha valahol volt ellenforradalom, ezt nyugodtan elmondhatom, a Szabad Európa Rádiónál volt. Reggeltől estig gyalázták Nagy Imrét, Mai étert. Ott szabadjára engedték a politikai fantáziát, mert az amerikai politikai osztályvezető elejtette a kezéből a vezetést. Gellért Andor Nagy Imrét a magyar történelem legnagyobb árulójának nevezte. Hiába vitáztam, hogy az első napon nem tehetett semmit, nem hívhatta be az oroszokat. (Ezt azóta nagyon jól tudjuk Hegedűs írásából is.) Meghallgattam a győri, a miskolci rádiót, a hangjuk igazi magyar munkáshang volt. Munkásmozgalmi ember voltam, rögtön éreztem a differenciát a régi és az új hang között. Egy kommentáromba beleírtam, hogy ha nem is érnek rá az emberek Budapesten, időnként hallgassák a vidéki rádiókat, mert a munkásság hangja szólal meg a nagy gyárvárosokban. Okézó szerkesztő, volt horthysta újságíró kihúzta. „Laci, miért húztátok ki?” - kérdeztem Béri Lászlót fölindultán. „Azért, mondta nagy büszkén, mert nekünk erről egészen más véleményünk van. Egy órakor hallgasd meg az én kommentáromat: »Álcázott kommunista vidéki rádiók akarják félrevezetni a magyar népet.«” A mérsékletnek voltam a híve, ezek meg... Nem akarok erről sokat beszélni. Nemcsak én viselkedtem így, mások is. 1957 elején, épp március 15-én kirúgtak a rádiótól, velem együtt Horváth Bélát és Vámost. Ez azt jelentette, hogy egzisztenciánkat veszítettük el. Megint el kellett kezdeni elölről! Nehéz volt az újrakezdés? Azt mondtam társaimnak, nézzétek, én csak egy éve vagyok a rádiónál, életem nagy részét fizikai munkával töltöttem az emigrációban, most nagyon keményen össze kell fogni, dolgozni kora reggeltől késő estig, és szerezzünk előfizetőket a Látóhatárnak! Jó lapot kell csinálni, aztán annyi előfizetőt hozni, amennyiből mindegyikünknek legalább a kenyérre jut. Végkielégítést harcoltunk ki a rádiótól. Tanácsoltam, mindegyikünk vegyen ki egy lakást, nem szabad szállodában lakni. De társaim azt felelték: „nem rendezkednek be a nyomorra.” Ezért is jöttek haza. Nem azért, mert a kapitalizmust nem szerették - mint mondták -, idővel kifutott a lábuk alól a talaj. Én lakást vettem, dolgoztam. Amikor láttam, hogy már nem bírom az előfizetők pénzéből az emelkedő béreket fizetni, akkor egy társammal bérve vettem egy első világháború előtti szedőgépet. Társam nagyon hamar otthagyott. Megtanultam szedni. Magam szedtem például Illyés Gyula hatvanadik születésnapjára készült ünnepi számot az első betűtől az utolsóig, magam is tördeltem, pedig soha előtte nem voltam nyomdász. Magyar- országon csak kétszer voltam nyomdában. Nem ismertem a korrektúrát, jeleket, a nyomdászok szidtak is. Megvásároltam néhány szakkönyvet, és azt gondoltam, ha már a sors a nyomdászatot juttatta nekem, akkor olyan könyveket készítek, amilyeneket senki az emigrációban nem csinált. (Közben olvastam a Kner Imre levelezését is. Egy levelében Kodály azt írta Kner Imrének, hogy össze kellene szedni Tótfalusi nyugati dolgait. Először erről a könyvről, a Kner-levelezésröl akartam írni, mert őt nagyon tisztelem. Örök szégyen, hogy hagytuk elpusztulni, pedig bizonyára meg lehetett volna menteni. Én tudom egyedül, miként pusztult el Kner Imre. Akit vele együtt hurcoltak el, nekem mesélte el, meg is írtam az öccsének.) Elkezdtem kitanulni a nyomdászatot, ma már nagy szakkönyvtáram van. Közben Tótfalusival foglalkoztam, de sajnos nagyon kevés időm jutott rá. Már húsz éve nem tudom befejezni, pedig az anyagom 685
