Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Laczkó András: Menhelytől a müncheni nyomdáig (Találkozás Molnár Józseffel) (interjú)
kitörölte volna a másik oldalról jövő hatásokat. Ha Szárszón lettem volna, igazat adtam volna rövid távon Erdeinek, de mindjárt hozzátettem volna, hogy hosszabb távon viszont Németh Lászlónak van igaza. Ami a közeljövőben ránk vár, arra kell fölkészülnünk, de soha szem elől nem téveszthetjük, mi jöhet a távoli jövőben. Amikor olvastam a beszédeket, akkor rögtön kialakult bennem ez a gondolat. A parasztpártból való kilépésemet kell még elmondanom. Péter bácsi nem védett meg bennünket. Meglátogattam egyszer Bogiári Békés Istvánt. Ott ült nála egy megtermett férfi, akit nem ismertem. Azt mondja nekem Pista, nyugodtan beszélhetsz, ő nekem is, a Darvasnak is jó barátunk, iskolatársunk. Kiderült, Székely Béla a neve. Miről beszélgetünk? A párt belső helyzetéről. A következő pártértekezleten óriási vihar tört ki. Erdei üvöltözött, hogy Molnár kiviszi fasiszta barátainak a pártvezetőségen elhangzottakat. Neki Békés István, a népi írók lelkes híve, könyvterjesztője, fasiszta volt. Székely Béla besúgta Erdeinek miről beszélgettünk. Akkor még nem tudtam, mert nem foglalkoztam eleget Achimmal, hogy vigyázni kell azzal, akit Székely Bélának hívnak és magyarosított neve van. Achimnak is volt egy Székely Bélája, magyarosított névvel, aki elárulta, átállt az urakhoz, aztán 19-ben meg kommunista lett. Ennek a Székely Bélának nagy szerepe volt 1949 után a parasztpárt szétveréséhez. Aztán elment tábornoknak... Kovács Imre azon a napon kilépett a Nemzeti Parasztpártból, amikor Kovács Bélát letartóztatták. Azzal indokolta a kilépését, ha az egyik nagy magyar politikai párt főtitkárát az oroszok letartóztathatják, akkor ez az ország nem független. Ha a parasztpárt nem vonul azonnal ellenzékbe, akkor ő kilép. Veres Péter nem akart ellenzékbe vonulni. Kovács Imre kilépett. Másnap, harmadnap beszéltem Imrével: „Nézd — mondtam - én most nem tudok kilépni, Te megteheted, képviselő vagy, kapod a fizetésedet. De ha én most lelépek, a semmibe lépek.” Aztán az 1947-es választások előtt újból találkoztunk, akkor már húsz emberrel együtt kiléptem a parasztpártból. Meg is jelent a nyilatkozatom a Magyar Nemzetben (itt van nálam), amiben azt írtam, hogy a párt törpe kisebbség kezébe került, és az eredeti célkitűzéseitől eltávolodott. Utóbb be is igazolódott. Sosem kifogásoltam azt, ha valaki kommunista, de azt igen, hogy kommunistaként egy másik pártba befurakodik. Ha valaki nyíltan a kommunista párt tagja volt, azt becsültem, mint Vásárhelyi Miklóst, akivel a mai napig jó viszonyban vagyunk. Még sok mással is, csak azért említem az ő nevét, mert eléggé ismert a szerepe. Szóval kiléptem. Az 1947-es választásokon nehezen tudtuk eldönteni, hová lépünk be. ABarankovics katolikus párti, Kovács Imre református volt, én nem voltam vallásos. Katolikus pártba nem mehetünk. Pfeiffer- párt? Nem. Maradt a kicsit szélhámos Balogh párt. Tudnék róla sokat mesélni, de mi nem voltunk Balogh-pártiak. Abban reménykedtünk, ha megtörténik a békekötés, akkor Erdeiékkel szemben megalakítom a Magyar Parasztpártot. A többség biztos, hogy hozzánk csatlakozott volna. A legutolsó országos választmányi ülésünkön Veres Péter sírva kért bennünket, hogy ne szórjuk ki Erdeiéket. Szviridov figyelmeztette őt. Péter bácsi hatórás beszédet tartott (valaki épp most meg is találta a beszéd szövegét). A parasztság többsége mindig Veres Péterre nézett, de Kovács Imre politikáját követte. Kilépésem következménye természetesen az volt, hogy a semmibe léptem. Volt egy barátom, akinek a sógora a vasútnál dolgozott pályamunkán, mint felügyelő. Betett éjjeliőrnek. Egy reggel, mikor hazafelé ballagtam, a Hősök terénél egy katonatiszt szaladt utánam. Kelemen Béla, Veres Péter szárnysegéde volt. „Itt megyünk autóval, Péter bácsi meglátott és szeretne veled beszélni,” mondta. „Jól van, odmegyek.” Leállt a kocsi a Dózsa György út és a Damjanich út környékén. Péter bácsi megkérdezte, hogy vagyok, mit csinálok? „A maga munkáját folytatom.” „Hogy-hogy?” „Pályamunkás vagyok.” A szokott Veres Péter-i módon vigasztalt: „Ilyen emberre, mint te, később szükség lehet. Kell tudni időnként visszavonulni, majd megint rád kerül a sor.” Majd megkérdezte: „Nem sajnálod, hogy kiléptél a parasztpártból?” Azt válaszoltam: „Péter bácsi, hogy kiléptem, azt nem sajnálom, de a parasztpártot nagyon.” Ez volt az utolsó mondat, amit vele váltottam. Többet nem hallottam róla, mert 1948 októberében 682
