Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - M. Kiss Sándor: Egy karika a szalámiból (Beszélgetés Kiss-Balázs Eszterrel) (interjú)
jós soványságában. Ahogy rámnézett, megismert (’45-ben, Bakonyi nevű sofőrje lakásán Papp-Koleszárral ott vacsoráztunk,* Péter Gábor lejött, leült volt közénk): „Nagyon furcsa, hogy ilyen körülmények között találkozunk.” „Azt hiszem, ez törvényszerű — feleltem —. Maga ezt a helyet választotta, én pedig emezt vállaltam.” „Dehát vállalja azt, hogy dolgozik nekünk, vállalja azt, hogy hű a Párthoz!” „Én az eszméhez vagyok hű, és ha az eszméhez hű vagyok, akkor semmit nem vállalhatok.” Végül is aláírás nélkül szabadultam. .Karácsony másnapján — ami akkor nem volt munkaszüneti nap — kocsin hazavittek és átadtak anyámnak. Anyám látta, hogy kicsit ki vagyok készülve, legszívesebben lekent volna ő is két pofont, hogy minek keveredtem ilyen marhaságokba, de megágyazott, lefktetett és az ágyamba hozott egy tányér forró húslevest. Még aznap nálunk járt Vörös, ült a rekamiém szélén. A homlokomon ütésnyomokat nem látott, tehát vagy nem ütötték egészen bele a fejem a fal sarkába, vagy ki volt párnázva ott, ezért nem fájt a fejem, csak nagyon szédültem. A félbemaradt spontán abortusz miatt belázasodtam. Felmentem dr. Krausz Emil (vagy Ernő?) nőgyógyászhoz a Kecskeméti utca 4-be. Ö látta a rúgások nyomait és befejezte a küretet. 1955 novemberében, amikor már hetek óta éltem házaséletet Balázs Gyurival és mindenem fájt, ismét kezdtem Krausz doktorhoz járni. Gyurinak nem szóltam, hová tűnök ezen a szerda délutánon. A rendelési idő végén egész kisbulldog lényével mégis ott ült a várószobában, benyomakodott Krausz bácsihoz és megtudakolta, mi van velem. Krausz bácsi nem bíztatta azzal, hogy valaha is meggyógyulok. Hogy lehet gyermekünk. Ezek tudatában vett Balázs Gyuri feleségül 1956. március 16-án. És 1966-ban ezekkel a most először elmondott előzményekkel okozati összefüggésben kellett kivenni a méhemet és mindkét petefészkemet — 36 spontán abortusz után. 1949 december végétől hogyan tovább? Pontosan tudtam, hogy valamilyen árulási szerepkörtől szabadulni nem lehet, önvizsgálatot tartottam, tartok mindmáig: kellett lennie énbennem magamban valami mocsoknak, amit megérezték. A valóban makulátlan embereket nem szánták ilyen szerepkörre, tehát a hajlam bennem rejtőzött, az vonzotta őket énhozzám. Elhatároztam, hogy most pedig sürgősen öngyilkos leszek. Három öngyilkos- sági kísérletet tettem. Először az orvostanhallgató Kiss Évától kaptam 20 ampulla morfint. A Színiakadémia alatti presszóban vettem be, és jóízűen röhögtem, hogy bottal ühettik majd a nyomomat, eljön számomra a szabadság. Annyit olvastunk ki a gyógyszerész kézikönyvből, hogy az adag elég, és fulladás által fog majd hatni. Haza nem mehetek, anyám és Tata észreveszik, hogy baj van, orvost hívnak... Elmentem Egri Gyuriék lakására a Madách térre. Senki nem nyitott ajtót. Leültem a lépcsőházban, éreztem, hogy kezd a morfium veszíteni a hatásából, azáltal, hogy végig levegőn voltam, nem fog hatni. Ültem a lépcsőkön és bőgtem, mint akit nyúznak, hogy nekem most életben kell maradnom. Egész éjjel nem mentem haza, mert meg voltam róla győződve, hogy értem jönnek. Székely Veránál töltöttem az éjszakát, akiről az ávósok úgy tudták, hogy kórházban van. Másnap este Bálint Laciékhoz mentem, ők nem voltak bemártva, jó barátok voltak, de nem Justus-tanítványok. A Kenyérmező utca 8-ban, a IV. emeleten laktak, az ajtajuk mindig nyitva állt, besurrantam a spájzba. Amikor elaludtak, átosontam a WC-be. Azt gondoltam, hogy én itt szépen leugrom az emeletről. Fölmásztam, de úgy megrémültem a mélységtől, a gondolattól, hogy vagy fönnakadok, vagy pleesni leszek odalenn, hogy azóta is gyógyíthatatlan tériszonyom van, kiver a veríték, ha egy függőfolyosón vagy gangon kell végigmennem. Az éjszakát a WC- ben és a spájzban töltöttem. Fáztam. Reggel elmentek dolgozni, észre sem vettek. Én meg gyönyörűen becsuktam minden aj tót-ablakot, kinyitottam a konyhában a gázcsapot és boldog voltam, hogy itt most kényelmesen meghalok, ezek a rohadtak * Bakonyit is Mauthausenbe deportálták keresztény politikai fogolyként. 67
