Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Kilián László: Ludus I. (kispróza)
aztán elnevette magát. Mint mindig, most is csak néhány percig tudta megőrizni viselkedésével is azt, amit az idegenek az „igazi angolról” elképzeltek a maguk konti- nensi észjárásával.- Igen. Látom amit Macpherson és Mistral közelednek a ködben, egymással akartak játszani, csak az egyik a golfban akart csalni, a másik meg a boule szabályaihoz ragaszkodott. - nevetett, de látva, hogy barátja végképp megunta provokatív értetlenségét, engesztelésül a kedve szerint folytatta:- Jó, a szabályokból eltűnnek a magyarázatok, minden mozdulat a golyót simogatja még gömbölyűbbé és boule vagy golf ugyanaz a belefeledkezés. Önfeledt figyelem ... - Ezt az angol halvérűséget mindig eljátszotta... Neki is. De most, hogy egyszerre megértették egymást, még a fű sem volt olyan zöld, a golflabda megint csak nem elég kemény, míg a dervisek provanszot elhagyva már a tenyerüket is puhának és pirosnak érezték. De a dervisek útjáról ó már mit sem tudott; ott ült még mindig, ahol angol barátja hagyta: Elképzeli az arabot a kora esti sivatagban.- A képzeletből annyi igaz is: ez az ember hisz. Nem számít semmi evilági előnyre imájáért. Körülrakva a Nap és fagy repesztette éles kövekkel. Hajlong, leborul, hisz. Másnap továbbmegy a homokon. Nem mondja el hamis szemekkel: Ötször imádkoztam a pusztákon is. Megy és újra ötször megrakja kőből a kört. Hajlong, leborul és hisz. Egy régi fénykép jutott eszébe. Néhány tevés karaván homályos körvonalával a háttérben a sivatag sárgállott rajta. Jobbra, itt, elöl, ijesztő, nagy, fehér bivalykoponya részlete. A karaván szemlátomást elmenőben. A homok biztosan forró. A koponyarészlet mind színével, mind méretével dermesztő felismerés.- A sivatag a helyen, a temető az időn nőtt határtalanság. Kaviccsal a kezében a zsidó is egyedül akar szembenállni a halálos-istennel. így játssza muzulmán, izraelita kővel, mozdulattal ugyanazon játékot. Már unalmas repüléseire gondolt volna megint, de az albioni egy kis tál olívabogyó- val jött vissza. Megkínálta. Bele fog markolni. Egyet a szájába dob és a mellételepedőre pillant.- A szer? Mihez? - emel majd ki két ujjal újabb szem olívabogyót az angolnak mutatva - minek a számszere?- Ahhoz, hogy tudjam, teveled vágyott itt. - elkomolyodik, de mozdulatai fesztelenek maradnak.- Szer egy jól körülírható szertartáshoz. Ez nem fontoskodás, ez a pontos név; és Te és én meg a szer és a szertartás is egyet jelent, egyiket sem, de egyet. Az angol is elrág egy bogyót. Oldottsága anélkül, hogy megszűnne, lassúbb lesz. Beszéde is.- Azért rendkívülivé ne legyen! Tudod, hogy mindenhol ott van szer és szertartás... Igen a kinyílás a mienk, de létezni kell vele, csendben csinálni a szertartást. Vagy azt hinni, hogy az az. Azt hiszem én is a „kinyílás után” játszom, de a hétköznapjaim vidámak és jelentéktelenek. - ő is látni fogja a derviseket. Piros kaflánban pörögnek mtgd angol földön, provanszban, Izraelben és Arábiában. Forognak: Köböl kavics, abból golyó, golyóból labda... bennük a játékos. Bennük a játék. Forognak: imádkozva, halottat szólítva, boule-ozva és golfozva ...bennük a szer és a szerét ejtő, mert dervisekben a forgás, mert aki imádkozik aza kő is, az ima is; aki 640
