Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - M. Kiss Sándor: Egy karika a szalámiból (Beszélgetés Kiss-Balázs Eszterrel) (interjú)
ga egy kiadónál osztályvezető lenni? Akar Maga a Rádiónál szerkesztő lenni?” „Csakis tanár akarok lenni. Be akarom fejezni az egyetemet, de magasabb pozícióra nem vágyom.” „De mi tudjuk, hogy Maga ír novellákat. Egy szavunkba kerül, és megjelennek.” Pöttöm koromban olvastam a Bibliában, amint a Sátán fölvezette Jézust a hegyre, körülmutatott és néki ígérte a világot, ha leborulván szolgálja őt. Ráadásul tudtam, hogy aki az embert árulásra bírja, úgysem tartja be a szavát. Nem hallgattam el Bárd Ármin elől, hogy ellenállásom nem csupán tisztesség, de számítás is. Szeretnék jobban élni, előbbre jutni, de nem azon az áron, hogy megrágalmazzam, akiket a világon egyedül szeretek. Ügysem adnák meg az árát, én pedig csak mind mélyebben bonyolódnék bele a dolgokba. Bárd Ármin végül azzal bocsátott el, hogy ebben az ügyben nagy hatásköre nincs, de azt megpróbálja, hogy engem ez alól a nyomás alól mentesítsen. Értem. És volt valami eredménye a KEB-nél tett bejelentésnek? Amikor a Mindszenty-per kezdődött, rövid ideig épp a Szaktanácsnál dolgoztam. Ott, a Szaktanács előtt találkoztam Rettegivel. A többiekkel való megbeszélés nélkül, a saját fejem után olvastam be neki: ne várjon tőlem többé jelentéseket, nincs értelme öt olyan embernek találkoznia, akikből legalább kettő spicli. Azt akartam, vegyék tudomásul, hogy nem vagyunk egészen hülyék. Rettegi a következő szavakkal fenyegetett meg: „Láthatja, hogy mi történik a klerikális reakcióval. Ugyanez fog történni az összes jobboldali szociáldemokrata, trockista és deményista disznóval.” Eltelt bizonyos idő. 1949 januárjában az Erzsébet (Engels) tér és József Attila utca sarkán máig álló presszóban; találkoztunk Szentesi (a göndör, akit főnöknek véltem), Rettegi és én. Szentesinek habzott a szája a dühtől. Közölte, hogy őt elküldték pártiskolára: „Jól van, hát akkor Maga most csinálja, amit akar, csinálja, amit tud, de ne felejtse el, hogy a mi kezeink közül nem szabadul meg sem a jobboldali szocdem, sem a trockista, sem a klerikális reakció, sem a deményisták. Ezek az ellenségek mind szövetkeznek, és mindegyikkel egyszerre fogunk leszámolni. Ne higgye, hogy szabadulni tud a mi markunkból!”. Nem is szabadultam. Az internálótáborok feloszlatása után hét évre ítéltek, 1955. május 5-én úgy. nyílt meg a börtönöm ajtaja, hogy fölfüggesztették az ítéletem, és csak Szakasits Árpád személyes közbenjárására, 1957. július 20-án tartották meg a rehabilitációs tárgyalásomat. Mi történt a kapcsolat megszakítása után Magával? Hogyan élt? A Szaktanácstól visszakerültem a Gráb cég státuszába, de a Dunántúli Textilipari Központban dolgoztam. Rászoktam a dohányzásra. Jártam az egyetemre. Az előadások után este tízre értem haza. Minden héten legalább egyszer Ladomerszkyéknél voltam. Kaptam tőlük egy lakáskulcsot, hogy amikor akarom, használhassam a könyvtárukat és csöndjüket. A születésnapomra nekem adták a Révai Nagylexikon 13 kötetét (nekik volt egy teljes Pallas Lexikonuk). Még októberben Vizi Pali, aki ’44-ben vérbeli hős volt 15 évesen, ellopott tőlem egy episztolát, amelyben két héttel a Szabad Nép cikk előtt kifejtettem, hogy Magyarországon proletárdiktatúra van. Emiatt a Budapesti Pártbizottság direkt utasítására kizártak a Pártból. Megírtam egy tanulmányt Kölcseyről. Tartalmas, szép hónapok voltak. Györgyivel nagyokat sétáltunk Budán. Székely Verával is. Vasárnaponként gyakran ebédeltem Vöröséknél. Mintha haladékot kaptunk volna ... ’49 május elején, úgy emlékszem, 12-én telefonált Balázs Gyuri, mert a francia rádióból arról értesült, hogy lecsukták Kojsza Honát, Móricz Virágot, Neufeld Magdát, tehát Rajk és Szőnyi köréhez tartozó asszonyokat. Gyuri szerint megkezdődött a „trockisták” likvidálása, de kérdés, vajon olyan kommunisták kerülnek-e terítékre, akik itthon működtek, vagy Justus. „Hogyan képzeled, hogy ezeket összezagyvál- ják?” — kérdeztem. „Elképzelni mindent tudok, de nem valószínű” — felelte ő. Néhány nap múlva megjelent Révai Trockizmus — nacionalizmus című cikke. Rajk 62
