Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Háy János: Halló, üzen a Béla! (Cselényi Béla: Üzennek a falmikulások) (kritika)
a kedvességgel, hogy az iróniában is megőrzi a szeretetet, ezzel éri el, hogy az olvasó komolyan vegye, és ismerkedve a szövegekkel folyamatosan rákérdezzen önmagára, az eddig biztosnak hitt világképére és megpróbáljon e kérdésekre választ is adni. Ebből a párbeszédből hiányzik a múlt és a ma avantgárdjára is olyannyira jellemző durvaság, agresszivitás. A fentebb írottakat jól példázza a ius primae noctis című rövid költemény. A cím, az első éjszaka joga, vagyis az egyik legellenszenvesebb, legmegalázóbb feudális nemesi kiváltság. Ezzel rögtön ütközik az első sor: „voltak aztán felvilágosult nemesek is”. Azt várnánk, hogy a felvilágosult nemeseknek eszébe sem jut, hogy éljenek ezzel a joggal, de a szövegből éppen az ellenkezője derül ki: „az 6 uradalmuk megtelt kis csillogó szemű kopasz demokratikus gondolkodókkal”. Most ezek után elítéljük a felvilágosult nemest, mert élt a ius primae noctis-szal, vagy a felvilágosodást ítéljük el, amely mégsem az, aminek mi korábban hittük? Ha mindezt elítéljük, akkor nem az ellen vagyunk, hogy demokratikus gondolkodók szülessenek? Vagy esetleg fogadjuk el a ius primae noctis-t? Akkor megoldódik a kérdés? De mi szükség van ez esetben a felvilágosodásra, amelyhez alapvetően hozzátartozik a születési előjogok elítélése? Meg egyáltalán, hogy lehet egy demokratikus gondolkodó „kis kopasz”? A végtelenségig sorolhatók a kérdések, kétségek: így működik a Cselé- nyi-vers. A szövegben fellelhető egy-két kontraszt ellentétek egész láncolatát indítja be. Most egy rövid időre kanyarodjunk vissza a béla-énhez, a közvetítő versalanyhoz. Egyértelmű, hogy Cselényi vershőse a Lélekkihányóschiak családjából való, azok közül, akiket felületesen korszerűtlennek szoktunk titulálni. Nem teljesen igaztalan ez az állítás, hiszen az alanyi költők többsége maga alá akaija gyűrni a környező világot, önmagát akarja kizárólagossá tenni, a világot pedig csak másodlagos beosztottá. Ehhez az önhérosz szerephez társít egy kis romantikus dikciót, szenvelgést a szenvedés helyett, érzelgést az érzelmek helyett. Cselényi éppen itt újít. Az ént apróvá és sért- hetővé teszi, a hétköznapi dolgok sorába állítja, de nem degradálja. Elveti a magasabb, a fentebb stílt, és szövegszervezővé teszi a köznyelvi fordulatokat, a groteszk elemeket, a kontrasztot. Az iróniát nem feszíti cinizmussá, nem teszi támadóvá, a szükséges pontokon önmaga felé fordítja. Nem kérkedik azzal, hogy ő a világ tudásának letéteményese, ismereteit esetlegesnek tartja, de nem érdemtelennek. Az olvasó e versalanyt megismerve nem idegen vizekre evez, nem mondhatja, hogy má’ megin’ mással kell bíbelődnöm, mert éppen magára lel, hiszen vele és benne pontosan így kavarognak a dolgok. A Cselényi-verseket olvasva ugyanazt érezhetjük, mint a rock-zenekarok közönsége, hogy ezek a srácok pont olyanok mint mi, csak tudnak gitározni. Nem véletlen, hogy Cselényi Béla költészetének szellemi alapjai nagyon közel állnak a rock-kultúrához, méghozzá a rock-kultúra kezdeti, hatvanas évekbeli időszakához, amikor a love, freedom, happiness eszméje uralkodott. Ez a progresszív, mozgalmas időszak nagyon hamar, a 68-as diáklázadásokkal lezárult, csak az élmény maradt, az utolsó nagy kollektív élmény emléke. „Ma barnult meg a párizsi hatvannyolc első újságja / holnap barnul meg a második” - írja Cselényi. A h'atvanas évek mozgalmainak istenített vezérei sorra feladták elveiket az addig tagadott, elátkozott technicizált civilizációba. Az talán túlzás, hogy „barnák” lettek, de mindenesetre barnábbak, mint korábban voltak. „Visszaadom a futurista tagsági igazolványomat” - olvashatjuk a visszaadom című versben - „mert látom a kiáltványban / a három hivatalnokot”. E három hivatalnokból a harmadik kiléte a legmeglepőbb, a legelszomorítóbb: „A harmadik... / igen / a harmadik / mi vagyunk, / a labdázó / tarkaruhás hobók.” Ugyanezt a kiábrándultságot fogalmazza meg a (kivitelezhetetlen szobor) c. írás: „Ezt a témát ugye a fiatalos látásmód jellemzi. A lendület kérem, a tenniakarás. Ez a témafelvetés úgy a 33. életévvel nagyjából (...) lezárul.” 68 baloldali társadalmi céljaiból Cselényinek már csak a meztelenek és a svéd rabok ügyének felvállalása maradt (dadogó memorandum, svéd börtön). 607
