Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Kőrössi P. József: Nem a versem volt rég, hanem a naplemente - Beszélgetés Cselényi Bélával, 1989 nyár derekán (interjú)
KÖRÖSSI P. JÓZSEF Nem a versem volt szép, hanem a naplemente BESZÉLGETÉS CSELÉNYI BÉLÁVAL, 1989 NYÁR DEREKÁN Béla! Mi — ha jól emlékszem — valamikor 82-ben beszélgettünk mikrofon előtt. Igen. És az 1983 szeptemberi Mozgó Világban jelent meg a beszélgetés. Folytassuk így: azóta mi történt veled? Áttelepültél Kolozsvárról Budapestre. Úgy tudom újabb könyved azóta nem jelent meg, de egyre gyakrabban szerepeltél a magyarországi sajtóban, és volt egy olyan időszak is az életedben, amikor az erdélyi, romániai lapok már nem, a magyarországiak pedig még nem közölték szívesen írásaidat. Valóban, 1983-ban jelent meg kötetem utoljára, ez volt a magánbélyeg. ’83 tavaszán a bátyám kitelepedett Magyarországra családostul. A szerkesztőségek sokáig abban a tévedésben voltak, hogy én is kitelepülőben vagyok. Csak jó évre rá döntöttem el, hogy nekem is át kell telepednem. Abban az időben nem nagyon közöltek tőlem. Ami inkább válságot jelentett számomra, az egy nem kívánatos magánéleti kapcsolat volt, amikor kényszerűen és szerelem nélkül együtt éltem valakivel. Ez a kapcsolat lefaragta alkotókészségemnek a romantikus szárnyalását, a lírai énem egy kicsit megcsonkult. Nem akarok indiszkrét lenni, ne válaszolj, ha nem akarsz, de mivel úgy fogalmaztál, hogy kényszerű együttélés... nem értem... Elkövettem azt a ballépést, hogy kapcsolatot kezdeményeztem egy szintén ingerszegénységben felnőtt, tulajdonképpen nagyon komoly leánnyal, aki viszont annál fogékonyabb volt minden ilyen jelzésemre, és belém szeretett, nálam pedig ez megmaradt zsigeri szinten. Később egyre aljasabbnak éreztem magam. Ő teljesen romantikus szerelemmel szeretett engem, én pedig másfél évig egyfolytában nagyon útáltam magam amiatt, hogy ezt kénytelen vagyok végigjátszani. Volt több kiugrási kísérletem, de ilyenkor mindig lelki pressziót gyakorolt. Elismerem, hogy az első hiba az enyém volt, de... Végül aztán nagyon súlyos lelkiválságba kerültem, mert azt hittem, hogy a szakításommal az öngyilkosságba sodrom. Egy idegösszeroppanás árán véget vetettem ennek a kapcsolatnak. Volt-e szerepe a szakításban annak, hogy elégedetlen voltál azzal, amit és ameny- nyit írtál? Befolyásolt-e téged az attól való félelem, hogy kiapadsz, mint költő? Nem a szakítástól függött, hogy előző formámhoz képest keveset írok-e, hanem az együttéléstől. A múltkor szóba került az, hogy egy alkalommal, nehéz lelki válság után egy hónapig, két hónapig nem tudtam írni. Itt is valami hasonló történt, és cseppenként tért vissza belém az ihlet és az írni akarás. Még amikor a felépülés 573
