Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 7. szám - Galambosi László: Szemek (vers)

Kéretőzik az állat, a kéve, a fa.

Szaporodik a tövis, a tőrfogú uzsorás, a barátság gyilkosa.

Féltők szemei:

látják a sisakot hasadni, fesleni mellvért láncokra fűzött pikkelyét.

Sebét

lovasnak, lónak,

temető gubancát a fagynak, a hónak, pajzsos vállú nőt, ki óvna gyermeket, csillagos születőt.

Siratják a kerékbetörtet, az apát,

ki bogáncsokból mentette a földet, ballagott ökrei előtt járomig fölverő porban.

Siratják az unokát, átdöfött torokkal hever a sarokban, homlokát nyaldossa bárány meg kutya. Barátja megtiport ködmön, vasnyakú furulya.

Katonák, hóhérok szemei álarcok, kőcsuklyák alatt: könnytelenek, akár a salak.

Látják a kardot, a kötelet, levágott fejet, akasztott hullát,

amint a pribékek gödörbe húzzák.

Vakok szemei:

világosság kérdéseire sohasem felelők,

színek vézna pisztrángjait hiába keresők,

hályog parányi teknőjébe tapadva

tanulnak türelmet menteni

benti tájra,

lebegő vidékre.

írja betűit a magány,

telik bibliás könyve,

fég dalom érce.

548