Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - M. Kiss Sándor: Egy karika a szalámiból (Beszélgetés Kiss-Balázs Eszterrel) (interjú)
M. KISS SÁNDOR Egy karika a szalámiból BESZÉLGETÉS KISS-BALÁZS ESZTERREL Asszonyom, mikor és milyen körülmények között került ön az Andrássy út 60-ba? A Szociáldemokrata Párt beolvasztása után, 1948 nyarán párhetes esti pártiskolát végeztem, ennek befejeztével mindenkiről rövid jellemzés készült. Szeptember elején megjelent a Gráb-féle Textilipari Rt-nél, az Erzsébet téri irodámban egy joviális arcú, szürke szemű, kissé telt fiatalember. Azt mondta, hogy a pártiskola utáni elhelyezésem végett be akar vinni a Pártközpontba. A munkaidőnek nagyjából vége lévén, beültem fekete autójába (a Párt is használt akkoriban fekete autókat), de nem a Párt felé, hanem az Andrássy út felé hajtatott. Ebből megértettem, hogy útközben hallgatnom tanácsos. Megérkeztünk a 60-ba, fölvezetett az első emeletre. Három szoba nyílt egymásba, engem a baloldali belső helyiségbe tereltek, ahol egy göndör hajú, cakkos szájú, csillogó barna szemű szépfiú üdvözölt. Azt mondta, szeretnék, ha én őnáluk dolgoznék, ezért írjak egy életrajzot. Tiltakoztam: egyetemre akarok járni, tanár akarok lenni, és semmilyen erőszakszervezetnél semmilyen minőségben nem akarok dolgozni. Akkor is írjak életrajzot. Jó. írógépet kértem, és elkezdtem kopogni rajta, hogy 1926. február 13-án születtem, apám tizenegy éves koromban meghalt, anyám cselédnek állt, én a Skót Iskolában nevelkedtem ingyenes bennlakóként, közben magántanítványaim voltak, tizenöt évesen helyezkedtem el pénztárosi, majd gyors- és gépírói minőségben, 1942-ben kapcsolódtam be a munkásmozgalomba, 1945 februárjában lettem a Szociáldemokrata Párt Oktatási Titkárságának alkalmazottja. „Jó, hagyja abba, elég! És kikkel találkozott az utóbbi időben?” Felsorakoztattam számos textilipari kapcsolatot. „Nem ilyeneket! Politikai kapcsolatokat!” „Mostanában nagyon sokat dolgoztam és alig találkoztam politizáló emberekkel.” „Ekkor a göndör a kezére tekerte váll alá érő hajamat, és beleverte a fejem az írógépbe, őszintén szólva azt hittem, Papp-Koleszár Bertalanra kíváncsiak, az én Tigrisemre, a konok trockistára, aki tíz évet ült a Horthy-korszakban, 44-ben Maut- hausenba deportálták, ahol őskeresztény létére lázadást szervezett... de a kapcsolatunk még júniusban véget ért. Úgyhogy ha őrá kíváncsiak, nincs mit mondanom nekik. Kérték, hogy segítsek nekik. „Milyen minőségben? Bedolgozóként?” — gúnyolódtam. „Az teljesen Magától függ!” — mosolygott a joviális. „És ismeri a Vándor Györgyit?” — kérdezte a göndör. „Persze, a legjobb barátnőm!” „És Székely Verát?” „Hogyne, ő a másik legjobb barátnőm, de most épp kórházban van, mert tébécés” (Péter Gábor is tbc-s volt). „És mikor találkozott a Pityuval?” Hirtelenjében nem is tudtam, ki az a Pityu. „És a Füllel?” Fülnek Egri Gyurkát hívtúk magunk között. Vele — azt hiszem — három hete nem találkoztam, mert ő a kalocsai paprikavállalatnál dolgozott, ritkán látogatott Pestre. 55
