Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Szepesi Attila: Ötven felé (vers)

Számolgattam a pókokat, poharam görgő makk-kupak.

Köröttem zúgó, mély vadon, szundikáltam egy faodun.

Voltam Don Juan, nőevő és mesebeli kőevő.

Rab és rabtartó egyazon dohos-penészes kóteron.

Ki nem voltam még, Istenem,

és nem maradtam senki sem.

E bomírt század elfutott és ötven táján itthagyott,

kifosztva kandi kölyökül, aki a szélbe könyököl.

Az érdes földön árnya sincs, és szállni többé szárnya sincs.

Ujján számolja idejét

s minden dallama töredék.