Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Fabó Kinga: Végrehajtja és elszenvedi (A hermeneutika mint a medialitás filozófiája) (tanulmány)
vüli és nyelvtől független valóság, két oldalról megtámogatni látszik két, az eddigiektől független érv, illetve állítás. Az egyik pozitíve: a Searle-féle kifejezhetőség elve: minden, ami elgondolható, az nyelvileg is kifejezhető (mondható); illetve negative: Wittgenstein: Nyelvem határai világom határait jelentik. Gadamer nem tesz precíz és explicit különbséget lét és valóság vagy világ között. Eddig én sem tettem. Pilinszky szerint azonban, akinek a gondolkodásmódja rokon Gadamerével, a van sokkal hangsúlyosabb állítás, mint a létezik: „... a létező csak létezik. De a valóság van.” Ami van, annak a léte és az igazsága nem szorul bizonyításra. Nézzük meg most mégis, hogy bizonyítható-e a nyelven kívüli valóság, világ létezése. Hogyan lehetne érvelni emelllett? — Az itt következő példák mind mesterségesek és mesterkéltek: szakadékszéli, kiélezett szituációk, s ez a tény már önmagában is azt mutatja, hogy o létét mindig a periférián, a határon, a végeken tapasztaljuk, az élhetőség és az elviselhetőség határán, ott, ahol — Gadamert pararazeálva — a létet csak elszenvedni lehet. — Nézzük akkor most a példákat: A) úgy tűnik, hogy az állatoknak vannak ismereteik anélkül, hogy lenne nyelvük. Kérdés azonban, hogy ismereteik valóban ismeretek-e, nem csupán tapasztalatok, és hogy viselkedésük valóban ismereteken alapul-e, vagy csak egy közvetlen inger-reakció sémán, a közvetlen gyakorlatból merített tapasztalatokon, illetve ezek begyakorlásán. További kérdés, hogy az, amilyük van, amivel kommunikálnak, nem nyelv-e mégis. Abban az értelemben, ahogy az emberi nyelv nyelv, semmiképpen sem. Hiszen az állatok hangjelzéseik segítségével megértetik ugyan magukat egymással, de nem tényállásokról, amelyeknek összessége a világ. így kommunikációs rendszerük nem nyel va Gadamer-féle értelemben, mert nem a létezőt tárja fel. B) Létezett-e Amerika, mielőtt felfedezték? Számukra nem, de számunkra már igen. Bár az itt következő állítás abszurd, mégis igaz: Colombus, mielőtt elindult, még mondhatta volna, hogy „nem létezik Amerika”, sőt amikor odaért, akkor is mondhatta volna, hiszen úgy vélte, hogy Indiába jutott el. Számára akkor és ott nem létezett Amerika. Viszont számunkra már létezik. Kétségkívül létezhetnek, lehetnek további olyan felfedezetlen földrészek, ismeretlen világok, földön kívüli lények, vagy éppen mindennapi életbeli, hétköznapi objektumok, betegségek, amelyek vannak, csak még nem tudunk róluk, vagy tudunk ugyan róluk, de nem tudjuk őket megnevezni, illetve amelyek valaha voltak, de akkor még nem volt nevük. Például az AIDS akkor is létezett, amikor még nem hívták így, azaz nem azonosították. De éppen ezért, akkor gyakorlatilag nem is tudtak vele mit kezdeni: a többi ismeretlen eredetű és gyógyíthatatlan betegség közé sorolták: nem különült el igazán tőlük, és így nem is mutatkozott meg. Számomra itt és most mindenképpen az és csak az létezik, amit meg tudok nevezni, és ezért meg tudok ismerni. így és ezért retrospektive bizonyítható csak a nyelven kívüli valóság elvi létezése. Voltak dolgok, összefüggések stb., amelyeket például az ősember még nem ismert, de számára azok gyakorlatilag nem is léteztek, mert nem tudta őket megnevezni és azonosítani. A megismerhetőség és az ismeret nyelvhez kötődik. C) Tegyük fel, hogy adminisztratív tévedésből valakit halottá nyilvánítanak, és az illető nem tudja bebizonyítani, hogy él. Ekkor nem létezik mondjuk a hatóságok számára, de van önmaga és az univerzum számára. Itt igazolódik az, amit Protagórasz mond a Théaitétoszban, hogy „minden dolognak mértéke az ember, a létezőnek abban, ahogy van, s a nem-létezőnek abban, ahogy nincs.” Én vagyok a határ: a már megismert véges és a még meg nem ismert, de megismerhető végtelen határa. Ami ma tegnap, az holnap tegnapelőtt lesz. A mindenkori határpont az idő függvényében pillanatról pillanatra változik. Ilyen értelemben mondhatta Wittgenstein, hogy a szubjektum nem része a világnak, hanem határa. D) Egy továbi olyan pont, ahol úgy tűnhet, hogy nyelv és valóság között rés támad, csúszás van, az nekünk, beszélőknek abban a gyakori panaszában fogalmazó489