Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Fabó Kinga: Végrehajtja és elszenvedi (A hermeneutika mint a medialitás filozófiája) (tanulmány)
uralkodik a léten, hanem fordítva: a lét a megértőn (a létezőn). A lét az, ami a megértés aktusában elsődlegesen létezéséhez jut, ami megmutatkozik, „szót kér-’, és akin keresztül „szóhoz jut”, az a létnek esetleges médiuma csupán, mert belőle egy mélyebb igazság szól. Mi, emberek vagyunk a médiumok, rajtunk, mint tükrökön keresztül kapcsolódik össze a tükörkép és a tárgy: válik láthatóvá a nyelvben a világ, illetve a világban a nyelv. Ezért mondhatja Gadamer, hogy a létet nem ott tapasztaljuk, ahol cselekszünk, ahol valamit csinálunk, hanem ott, ahol azt, ami megtörténik velünk, csak megérteni lehet. A megértés nem cselekvés, hanem történés. A megértést nem mi csináljuk, ő történik meg velünk. Ő a cselekvő. Mi a létezésnek, egy magasabb akaratnak végrehajtói és elszenvedői vagyunk csupán. A hermészi, hermeneutikus módon felfogott nyelv tehát valami mélyebb értelemben üzenet; üzenet az emberről, a létről, a sötétség mélyéről; olyan üzenet, amelynek igazsága meghalad bennünket és túl is van rajtunk. Mint ilyen, ésszel felfoghatatlan, közölhetetlen, nem nyelvi-fogalmi természetű, ezért a hozzá való adekvát viszonyulás a részesülés és a vele-hallgatás lehet: ha már nem beszélsz (róla), hanem (te) vagy (ő). De akkor már nem beszélhetsz róla.... II. ÉS AZ IGE TESTTÉ LÖN Miért akarod azt, amit sohasem birtokolhatsz? (Bódy Gábor) Gadamer filozófiai hermeneutikája az egyetlen olyan „nagy” metafizikai rendszer a 20. században, amely nem nyelvészeti-nyelvfilozófiai vagy tudományelméleti indíttatású, sőt éppen a pozitivista, illetve az angolszász analitikus nyelvfilozófiai irányzatok ellenében jött létre, s amelyben a nyelvnek mégis centrális szerepe van. Kérdés: hogyan, miért fontos Gadamernek a nyelv? Azért, mert könyvének többek között az a célja, hogy a hermeneutikát mint a filozófia univerzális aspektusát mutassa föl, és ezzel kiemelje korábbi alárendelt, pusztán technikai vagy segédtudományi, illetve a szellemtudományok módszertana” szerepköréből. Az univerzális hermeneutika eszméjét pedig kizárólag a nyelv univerzális jellegére alapozza (nem is alapozhatná másra), és egyáltalán a nyelv fogalmából kiindulva jut el hozzá. A hermeneutikai jelenség univerzális jelentősége ugyanis csak a nyelv univerzális jellegéből igazolódhat, hiszen a nyelv az, ami mindent, tehát létezésünk egészét átfogja. A megértés teljes folyamata (amelyben három mozzanat kapcsolódik szorosan össze: a megértés, az értelmezés és az aplikáció) a nyelv közegében történik, nyelvhez kötött, hiszen a megértés a nyelvi történésben konkretizálódik. (Ebből is láthatjuk, hogy a hermeneutika a konkretizációs típusú aktusok, pontosabban történések közé tartozik.) Ez nemcsak a szövegek, azaz a par excellence nyelvi közegben létező hagyomány megértésére érvényes, hanem az emberiség összes alkotását, az elsődlegesen nem nyelvi jellegűeket is mint nyelv(i)eket értjük meg. A nyelv a hermeneutikai tapasztalat általános közege és közvetítője. Sőt, bizonyos speciális értelemben ő a közvetített is, mert amit közvetít, az csak benne, általa, vele-együtt mutatkozhat meg. Mindaz, ami egyáltalán megérthető, az hozzáférhető az értelmezés, azaz a nyelv számára. (Ez érv a kifejezhetőség elve mellett.) Mivel a megérthető lét = nyelv, a nyelvi világtapasztalat és világviszony mindent átfog és mindent megelőz. Nincs nyelvtől független és nyelven kívüli ismeret és tapasztalat. A nyelv nem csupán részt vesz a három legfontosabb ontológiai funkció (ezek: a közvetítés, a megmutatkozás, a részesülés) végrehajtásában, hanem ezeket a funkciókat eleve csak a nyelv valósíthatja meg úgy, hogy ugyanakkor őket közvetíti, bennük részesül és mutatkozik meg. (Maga Gadamer ugyan csak a közvetítést nevezi alapvető ontológiai funkciónak, de könyve egészéből kiderül, hogy a másik kettő legalább ilyen fontos, ha ugyan nem fontosabb.) 482
