Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Kemény Katalin: Sehol (avagy az a Másik) (próza)
ni, s mivel az idők végtelenje ragyogó gyönyörének egyetlen töretlen napja, miért is jegyezte volna fel a napot, amikor — — ám apró, alig válláig érő komornája, aki oly kicsiny volt, hogy senki sem vette észre, ő tartozik a kisebbséghez, a többségtengerben ő maga a kisebbség, ő szemöldökfestékből vékony fekete rovátkát írt a fésülködő asztal fölött a tükörkeretbe, s mint aki kötelességét teljesíti így szólt: idő v a n, s ettől fogva a nap mint nap egyre mélyülő, egyre vastagodó rovátkák már maguktól csikorogták: idő van, ez akkor kezdődött, fakuló tincsek rohanó iramban, akárha a moströgtön parancsának engedelmeskednének, előbb csak az apró komorna figyelmezett rá és apró, annál élesebb szemével azon nyomban átlátta, milyen végzetes következményekkel járhat a folyamat előrehaladása a maga személyének apróságára, szerény csendesen két oktávval leengedve visszhangozta a csikorgást: idő van, miközben a rovátkák testesedtek, és mélyültek és szaporodtak és belekúsztak a frissen festett hajba, a fésülködő köpeny redőibe, karjának annyit magasztalt lágy, mégis rugalmas vonalaiba, az őszibarackarc hamvába — érthetetlen, érthetetlen, egy rovás éleset reccsent, nem hallotta — érthetetlen, ki ez, ez a májfoltos tükör, töröld le, töröld moströgtön, a komorna szarvasbőrrel simítgatta, a csíkok árkosodtak, két kézzel kapott halántékához — hol a ciprusolaj, a szezámolaj, a rózsaolaj, a tükröt bekenni, moströgtön, asszonyom, az előcsarnokban a várakozók — kik? nem értette, a kérelmezők — kik azok? nem értette, — asszonyom, az előcsarnokban a követek — kik? — asszonyom a Kozmosz színtársulat főigazgatója szeretné a meghívót a díszelőadásra------az acélzáras párnázott ajtószárnyon keresztül hüvelyknyi pióca suttyant be, nem nagyobb, mint egy rovátka a tükörkeretben, önmaga árnyaként hirtelen elnyúlt, szétterpeszkedett, felágaskodott, már ívkarban átlózta a mennyezetet — meghívó? nem vagyok rá kíváncsi, — a vezérkari főnök a legújabb hadijelentéssel — jelentés? mit jelent? nem vagyok rá kíváncsi — — simabőrű kígyó mindjárt óriás árnytestben kúszott be a küszöb alatt, szürke, tagolatlan, szem nélkül, tekervény ízeivel egyszerre látó, vaklátása alatt árnnyá ritkuló, kiüresedő testek, sziszegése az összetévesztésig kedvenc testőre szerelmi vallomásaira hasonlított, az ismerős, az annyi gyönyörűséget ajándékozó zúgásra egy pillanatra tétován felfigyelt, tekintete azonban ismét a tükörre fagyott: ki ez? nem ismerem, — amint az árnykígyó felfutó teste az árnypiócát, a meny- nyezetrózsánál metszette, a csillár elsötétült, — a déli tartomány kormányzója az alattvalók ajándékhintajával kiverve drágakövekkel — küldd el, küldj mindenkit el, el, nem vagyok kíváncsi-----------unom ( elképzelhető, hogy megfeledkezett volna a boldogság akarásáról?) hatalmas unalom volt az, az apró komorna a földrészek egyik öltözetét a másikkal cserélte, akár peplosszal emelte alakjának fenségét, akár kimonóval fokozta vonzerejét — unom, unom, s nem lehetett megfigyelni, előbb vált-e feneketlen kíváncsisága unalommá, vagy a pompás köntösök asztak rajta össze repedező kéreggé, hogy tüstént porrá oszoljanak s színtelen porként tűnjenek — hová — ? az azonban megfigyelés nélkül még a kandalló előtt félig nyitott szemmel lustálkodó macskának is feltűnt, hogy ahány tarka kíváncsiság-szalag levedlett, annyiszor áradt szét a márványpadozaton az unalompocsolya, öntötte el a szőnyegeket s tette azokat magával egyszíntelenné, míg kicsurgott a küszöbön s azon túl — — az orvosok levegőváltozást javallottak, volt aki sós tengeri párát, volt aki ózondús erdőt, más megint kirándulást a sztratoszférába, a kúra várható üdvös hatását magasztaló szavaik az idézett tájakat a fal44
