Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Géczi János: Búcsú (vers)
ne mondd hogy nem mi ketten ne mondd hogy e hang a börtön a nappalok utcasorát kik lakják tovább s a leomló haj júniusi záporát ki ha nem én ha nem te szálazza szerte kikre csukódna ajtóként az este mi más e hang ha nem a símogatás-------U - U---------k i ha nem mi sugárzunk kövületből a stroncium a szén s átviláglunk bábon babán másén régtől mint a hűs holocén át az arcmeleg égen a percek kövér és napozó kőfalán az időtlent kitöltve mi más lenne a mozdulat erőterében ha nem hanem — hogy minket megértsen — az elhanyatló szégyen hogyan kell simítássá válni az anyag titkos mozgásában mindennel önmagává válni kicsoda micsoda szólít majd egyszer magába mert idejét terét bennünk megtalálta és abban a símogatásban annyi új simogatás van elrejtve mint a tenyérben a tenyérminta a mozdulatban valaki él beköltözött: gombába erdei manó és fényt ad neki: tengernek a só és mohpuha és katángszerű így is úgy is asszonyszemű
