Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Wintermantel István: Egyedül volt-e Lenin, avagy hol kezdődött a sztálinizmus? (Történelmi vita irodalmi köntösben) (tanulmány)
A Nas Szovremennyik és köre számára állásfoglalási kényszert jelent, hogy vállalják-e a Kozsinov tanulmányában elfogadott lenini koncepciót, a szocializmus konkrét realitásokkal számoló építésének programját. A Ogonyok köre számára pedig az a feladat, hogy túllépve azon, hogy Kozsinov kerek perec sztálinistáknak nevezte őket, választ adjanak arra, hogy hol vált el egymástól a lenini örökség és a sztálini elmélet és gyakorlat, hogy milyen stratégiai lehetőségek közül hogyan is vált uralkodóvá a sztálinizmus, mi az, amit vállalnak és mi az, amit elítélnek a forradalom utáni történelmi útban. Az októberi forradalom lehetővé tette, hogy a szovjet állam az oroszországi történelmi és társadalmi feltételek között megkísérelje a szocializmus felépítését. A Nas Szovremennyikben Kozsinov most először foglalt állást nyíltan a „népi” oldalról a Lenin által képviselt stratégia mellett, megfogalmazva, hogy szerinte mikor, milyen elvi alapállásból született meg a sztálinizmus. Ezzel „népi” oldalról fogalmazódott meg egy határozott koncepció azokkal a más „népi” történelemértelmezésekkel szemben, melyek az októberi forradalom eleve hibás voltát sugallják, s melyek a jelenre vonatkoztatva a legkülönfélébb világnézetek egyvelegét kísérlik meg létrehozni. Ugyanakkor ez a történelemértelmezés a XX. kongresszuson adott elemzés felől kiinduló értelmezésektől eltérően sokkal szélesebb körre vonatkoztatja a sztálinizmus névvel jelzett, valójában azonban Sztálin személyén túlmutató jelenséget, így ennek a gondolkodásmódnak a képviselőit is a még csak most rehabilitált időszak kritikai elemzésére kényszeríti. Megvan tehát a lehetőség arra, hogy a szélső pólusok képviselői ne személyeskedő csatákat vívjanak a jóval későbbi fejlődés részmozzanatairól, hanem az eddigieknél pontosabban megfogalmazott alapkérdést illetően foglaljanak állást. Lássuk hát Kozsinov irodalomtörténeti vitairatának történeti alapkoncepcióját. Az irodalomtörténeti kérdések mögött, azok magyarázatát keresve Kozsinov a sztálinizmus lényegét igyekszik meghatározni. Egyértelműen leszögezi: a probléma lényege nem Sztálin egyéniségében van, vagy legalábbis egyáltalán nem egyedül Sztálinban. És ezzel, mint ezt meg is fogalmazza, egyáltalán nem rehabilitálni, nem felmenteni kívánja Sztálint, és nem is a szocializmus elkerülhetetlen termékének akarja mutatni a sztálinizmust. És amikor tanulmánya más helyén azt mondja, hogy a szovjet történelmi fejlődés szerinte nem alakulhatott másképp, vagyis hogy törvényszerű volt a sztálinizmus diadala, akkor valójában nem került ellentmondásba önmagával. Vlagyim Kozsinov ugyanis Lenin politikai elméletében és gyakorlatában a szocialista építés egyik stratégiai programját látja, amivel szemben az adott történelmi körülmények között szükségszerűen, elkerülhetetlenül kerekedett felül egy másik, a szocializmust minden réginek a lerombolása árán felépíteni kívánó — később egyedül Sztálin nevével jelzett — stratégia. Kozsinov — akárcsak az egészen más gondolatkörben mozgó Medvegyev és Vol- kogonov — nem egy egyéniség problémájának látja a sztálinizmus kérdését, hanem az egész társadalmat átható, abban gyökerező kérdésnek. Így fogalmaz: „A sztálinizmus csak azért diadalmaskodhatott, mert az országban többszázezer, sőt akár többmillió teljesen őszinte, igazságában teljességgel megingathatatlan sztálinista volt. Természetesen, mint ez mindig is történik, nem kevés tudatos alkalmazkodó: köpönyegforgató, karrierista, törtető is volt, akik csak a maguk hasznát lesték, s a különböző megtorló intézkedésekben nem azért vettek részt, mert meg voltak győződve azok szükségességéről és — mint ez az őszinte sztálinistáknál volt — ezek nagyfokú célszerűségéről (mert hiszen a tökéletes társadalom létrehozásáról volt szó), hanem azért, hogy szolgálatokat tegyenek, vagy hogy a maguk életét így mentsék — bár gyakran ez sem segített. De legyünk következetesek és mondjuk meg, hogy képmutatónak lenni, elvtelenül alkalmazkodni csak azért és csak akkor lehet, ha van mihez alkalmazkodni. És mérhetetlenül fontosabb az igazi sztálinisták problémája, mint azoké, akik alantas, önző célokból mutatták magukat meggyőződéses sztálinistáknak.” A sztálinizmus tehát Kozsinov számára nem Sztálinnal és az ő uralkodó egyéniségét kiszolgálókkal kezdődik, hanem sok Sztálinnal, sok sztálinistával; nem egy 373
