Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 4. szám - Tömöry Péter: Fehér förgeteg (regényrészlet)

És Lajcsikának el kellett ezt hinni, hiszen ő a fúvószenekar egyik oszlopos tagja, a trombonos volt, és mai napig el tudja brummogtatni összecsücsörített ajakkal az Árpád apánk óvjad ősi nemzeted című dalt, anélkül, hogy hangszer szükségeltetnék hozzá. Mert a magyar és a többször változó román himnusz mellett csak ezt a nótát tudta kotta nélkül a fúvószenekar. Ahányszor magasrangú vendég érkezett a városba mindig ezzel várták a kisállomáson. Merthogy Udvarhelynek két állomása van, akár a világvárosoknak, mind a mai napig. Az egyik a Kicsi Állomás, amely egy jegykiadó bódéból és egy sorompóból áll a Szombatfalvi úton, az ortodox templom szomszédságában, a másik a Nagyállomás, a vasúti hídon túl, Bethlenfalva előtt. A Kicsi Állomás van a városközponthoz közelebb, ezért érkeztek ide az előkelő vendégek: ide érkezett a húszas években Carmen Silva román királyné, ide vitéz nagybányai Horthy Miklós is, ide Bódis elvtárs is, aki még Segesváron gondoskodott magának zenekíséretről a két cigány személyében s ezért nem vette igénybe a városi dalegylet fúvószenekarának a szolgálatait. Ezért van az, hogy hármójuk közül csak ő nem érkezett a városba az Árpád apánk óvjad ősi nemzeted pergő indulójára s be kellett érnie a Kék nefelejcsei andalgással... És már újból árad a szó Máté Lajcsikéből. Meséli, merre haladt at az ünnepi menet, hogyan vonultak be a Kormányzó előtt a Patkóba, miként csattogtak a fényképezőgépek, milyen nagy felhajtás volt, tele volt a pesti Képes Üjság a székelyudvarhelyiek fényképeivel... Sokaknak éppen ez lett a veszte, mert Bódis elvtárs összeszedette az újságokat, azonosította rajtuk az embereket, akit pedig felismert, az még aznap éjszaka utazott veszélyes osztályel- lenség gyanánt a Duna-csatornához, vagy valamelyik regáti építőtelepre... Akkor bomlott fel a fúvószenekar is, mert ők nagyon exponált helyen álltak, a dísztribün előtti téren s minden fényképen rajta voltak... Máté Lajcsika a hangszerének köszönhette, hogy megúszta a kitelepítést, hiszen kistermetű lévén jóságosán elfedezte arcát a hatalmas trombon. Akkori bosszúsága az elszalasztott publicitás miatt így vált életmentő szerencséjévé, Udvarhelyen marad, belépett a szövetkezetbe, s megmaradt ... Mert Bódis elvtárs nem ismert pardont. Az egyértelmű dolgok híve volt. Megérkezésének másnapján összedoboltatta a város népét s a megyeháza balkonjáról szózatot intézett hozzájuk. Elmondotta, hogy vele megérkezett végre a felszabadulás és mindenki jegyezze meg, hogy mától kezdve semmilyen fasiszta—imperialista pribék nem szarhat a szegény emberek fejére, mert ki fogják tátani a szájukat. És nem lesz itt többé semmilyen elnyomás, mert ő ezt ezzel a történelmi pillanattal megszünteti végérvényesen. S hogy szavának nagyobb nyomatékot szerezzen s a megszüntetés bonyodalmait leegyszerűsítse, felhívta harsány szóval az egybegyűlteket, hogy aki demokratikusnak érzi magát, az forduljon seggtől a református templomnak, aki reakciósnak, az seggtől a barátok templomának. Mivel mindenki jobbnak látta, ha demokratikusnak mutatkozik, ötezer ember egyszerre fordult szembe a barátok templomával, Bódis elvtárs legnagyobb megelégedésére. Bódis elvtárs ebből a gesztusból azt is megtudta, hogy a reakciósokat azok között kell keresni, akik nem jöttek el erre a sorsfordulós nagygyűlésre. Ezekről listákat készíttetett, maga hallgatta ki őket, maga döntött a sorsukról. Elsőnek a saját fiát idéztette be a rendőrségre, mert az sem vehetett részt a nagygyűlésen, magas lázzal feküdt otthon. „Kell tudni az embereknek, hogy nálam nincsen protekció, még a saját gyermekemet is lecsukatom, ha nem áll a haladás szolgálatába ..

Szóval ez a fiú Vid volt. Erre nem gondoltam volna, ö volt az, akinek úgy kellett köszönnie Tamáska néninek, a cukonkásnak, Mátékénak a budihordónak, Gyula bácsinak, a református lelkésznek, de még a saját édesanyjának is, hogy „erőt, egészséget, elvtárs!” Mondják, hogy egyszer még a szerpentin tetején székelő plébánosnak is így köszönt, aki nem jött zavarba ettől és jóságosán bólintott vissza: „mindörökké ámen, elvtársocska...” Mert Bódis elvtárstól leginkább a klerikális reakció rettegett. Az ellenük vívott harcot nem bízta másra. A szocialista világkép kialakításáért folytatott kampányt a városi motorosbajnokság nyitotta meg. A város három motorbicihli-tulajdonosának meg kellett jelennie virágvasámap pontosan tíz órakor a főtéren, hogy részt vegyenek a Természettudomány győzelme a sötétség felett című kupaversenyen, amelynek az első díja egy plusz kenyérjegy volt teljes két hónapra.

309