Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Veno Taufer: A tartós csoda (esszé) (Gállos Orsolya fordítása)
ban ott vannak a „harmadik egyetem” kutatói és professzorai. A Szlovén Írók Egyesületének 250 tagja közül több utcát író és költő él Szlovénia határain kívül, az itáliai, ausztriai szlovén kisebbség körében és a többi kontinensen. Négy évtizede áll ellen a nép a bolsevizációnak, és makacsul most próbálja megvalósítani a civil társadalmat. Honnan ez a makacsság? Netán a területből, Közép-Európából, ami bizonyos geopolitikai fogalom volna? Radikálisabban, ahogy Peter Handke mondaná, még csak meteorológiai fogalomnak sem felel meg. Közép-Európa csak a szellem térképein található, amelyek nem az ideológiai, a civilizációs, a technikai vagy messianiszti- kus hódítások földabroszai, bár ezek és másfajta hódítások is szüntelenül ostromolják a szellem, az igen sokfajta nemzeti kultúra voltaképp nem létező határait. Közép-Európa fontos korrektívum az európai civilizáció két terméke között, már a Nyugat és Bizánc kettészakadása idején, a negyedik században, napjainkban pedig fontos korrektívum a keleti ideológiai, bizánci-bolsevik, valamint a nyugati technokrata, komputer-kibernetikai imperializmus között. A kicsi, de igen makacs, kételyekkel, humorral és ellenállással teli közép- európai népek körében olyan organizmusok működnek, amelyek makacs leleményességgel képesek megőrizni e népek identitását. Megmaradásuk életelveként mindig éltették a kétely, a türelem, a tolerancia, a másság iránti megértés és az alkalmazkodóképesség tudását. Ami Keletről vagy Nyugatról ide behatolt, az többnyire győzött is. De közben mindig valami új, másfajta jellegzetességgel gazdagodott, mintegy a más emberi léptékhez igazodva. Elvesztette határozott irányultságát, mintha egyszerre nem lett volna fontos az egyetlen és az első, hanem a másféle és a második. Nem a progresszió, amely a linearitást követi. Hanem a processzus, amelyben a linearitás, a progresszivitás helyett váratlanul a ciklikusság válik fontossá. Ügy érzem, ez a korrektívum, az iránta mind szélesebb körben elő igény többé már nemcsak Közép-Európa túlélésének záloga, hanem létkérdéssé válik az egész európai kultúra és civilizáció számára is. Ilyen világszemléletből, ilyen létérzésből más egyéb, fontos dolog is megszületik. Néha ugyanazon fogalmakról, hasonló nézetekről van szó a közép-európai számára, mint Keleten vagy Nyugaton, de a hangsúly valahogy más, a kép elmozdul, a jelentés más tartalmat nyer, és minden más perspektívában tárul fel. Ez a perspektíva más energiaáramlatokat szabadít fel, és — irodaimról szólva — más stílust is. A halál az új élet garanciája lesz, egyszeri voltának, egyszersmind a történelmi emlékezet fontosságának felismerése. Ez a processzualkás igen mélyből, úgyszólván tektonikus rétegekből táplálkozik. Nedveket és fényeket hoz felszínre, amelyek különös kémiai reakcióikat idéznek elő mindabban, ami Keletről nyomul és ami Nyugatról tör be. Ez az a közép-európai specifikum, amely a reneszánsz után jelent meg, az ellenreformáció és a barokk korszakával, s alakította ki egyik legjellegzetesebb vonását, azt, hogy ez a lélek meghajol és befogad, ám épp ezáltal mozgékony. Mikor kikezdi a progresz- szivitást és annak linearitását, az módosul és átmegy ciklikusságba, közben megőrzi és az egészre rányomja bélyegét, amelyben van valami a megfoghatatlan és sokarcú nőiségből. Talán nem tévednek a történészek, amikor azt mondják, hogy e területeken, valamennyi európai népvándorlás útjában mindig a férfinépet, a fiúgyermekeket pusztították el, az asszonyokat azonban minden nép befogadta és összeházasította a maga férfiaival; a 6. századi szlovének sem képeznek bizonyára kivételt az illír és kelta nőkkel vagy más,ymég régebbi népek asszonyaival, a keresztény és római nőkkel való bánásmódot illetőleg. Nem semmisítették meg az alávetettek világát, amelyben ismerték 258
