Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Fenyvesi Ottó: Érzékeny búcsú Sziveri Jánostól
tói kinyílott az ajtó, és már invitáltuk volna be Jancsit, gyere csak, ülj közénk. Napos időben temettük. Egyenesen vakított a fény, és vakon forgott a szertartás. Arra eszméltem, hogy Ottó barátunk a Költészetről beszél, és szavaival teret teremt, megnyílik a lent és a fönt, van földgöröngy és ég és mozgás. A porba dőlve két gyertya hevert, traktor berregett hervadt koszorúkkal. Aztán a mi koszorúnk is rákerült a hantra. „Üj Symposion 83”. Szalagok leb- bentek. Miért hatott rám oly megrázkódtató erővel egy rebbenés, rajta két kedves név és a szó, hogy „búcsúzóul”? Azt kívántam, hogy földbe gyökerezzen a lábam, és ne kelljen rányitnom a szemem a temetői napsütésre. Most, utólag tudni vélem: amit megéltem és eltökéltem a friss sír mellett, két szóba foglalható: búcsú — tart. Írott és mondott szavakban, magányosan és társakkal igen sokáig fogok még búcsúzni tőle, emlékképek és versek közvetítésével, egy kapcsolatot (és magamat) tartva, el nem tékozolva, Újvidék, Budapest és a költészet háromszögében, tartva a szavát, kitartva. ITEM Szülőföldünkön mindig gyanakvó, kiátkozó szemmel néztek minket. Szi- veri János halála által nyertünk bizalmat, bebocsáttatást az őshazába. Tisztelt egybegyűltek, kedves barátaim! Sziveri Jánost temetjük. A vérbeli költőt, a lázadót. Nemzedékének egyik leg- kiválóbbját. Temetjük a családapát, a szerkesztőt, a barátot. A halálról nagyon nehéz újat mondani. Egy mostoha korban és környezetben élt, s mint költő, nem maradhatott néma, látván a dolgok állását. Számára a’költészet inkább volt tragikus katarzis, mint örömmámor. Sziveri János olyan szót fürkészett és keresett életében, amely korokat és tűnő teret maga előtt görgetve a történelem megalapítója, a hamvak gyűjtőhelye. Nála a költészet ugyanazon az energiaszinten mozgott, mint amely birodalmakat támaszt és emészt el. Jancsim, költészeted itt most nem szükséges igazolni, nincs szüksége védelmezőkre. Elhangzott a Farkasréti temetőben 1990. február 7-én. FENYVESI OTTÓ 200 Érzékeny búcsú Sziveri Jánostól*
