Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Pomogáts Béla: Két költői mítosz a magyar történelemről (esszé)
POMOGÁTS BÉLA Két költői mítosz a magyar történelemről* Történelmünket vad szakadékok tagolják, aki mélyükbe tekint, megrendül a látottakon. Nehéz átélni és kifejezni ezeket a történelmi tragédiákat, nehéz a tudósoknak, íróknak és művészeknek is. Nemcsak azért, mert ártatlan áldozatok százezreivel, eltaposott forradalmakkal, mindig kíméletlen külső és belső erőszakkal kell számot vetnie. Nehéz azért is, mert ez a számvetés csak ritkán lehet nyilvános, analitikus és következetes. Hiszen legutóbb is hosszú évtizedek teltek el úgy, hogy egyszerűen nem tehetett nevükön nevezni az 1945 utáni magyar történetem legfontosabb eseményeit. Népmozgalmak, ártatlanul meghurcolt embertömegek és meggyilkolt államférfiak emléke került tilalom alá, köznapi tapasztalatainkat csupán emlékezetünk mélyén őrizhetjük, s a kollektív elfojtások olyan telki torzulásokat és frusztrációkat okoztak, amelyek hosszú időre megzavarták a nemzet önismeretét és megbénították cselekvőkészségét. A lerombolt történelmi identitást, a megzavart nemzeti önismeretet, mint oly sokszor az elmúlt évszázadok során, az irodalom, kivált a költészet próbálta helyreállítani, midőn a maga metaforikus rendszerében számot vetett a nemzetnek ezekkel a megpróbáltatásaival. Ez a számvetés szinte mindig a mítoszok világképének és nyelvének a segítségével történt. Weöres Sándor, Jé- kely Zoltán, Nagy László és Juhász Ferenc költői mítoszai történelmünk borzalmas szakadékait világítják meg, azokat a tapasztalatokat és felismeréseket, lelki sérüléseket és közösségi reményeket foglalják mitikus keretbe, amelyeket az utolsó negyven-ötven esztendő halmozott fel, s amelyek hosszú időn keresztül nem is kaphattak másként kifejezést és magyarázatot, mint a költői mítoszok világ- és történelemmagyarázó jelképiségével és metaforikus nyelvezetével. Olyan művekre gondolok, mint Weöres Mahruh veszése, Jékely Ehnaton álma, Nagy László Gyöngyszoknya vagy Juhász Ferenc A tékozló ország és A halottak királya című mitologikus „hosszú énekei”. Ezúttal Juhász két költői művéről szeretnék beszélni, tekintettel arra, hogy ez a két költemény szinte párverset alkot, s mint ilyen, a legszorosabban összetartozik. Mindkettő a nemzeti történelemből meríti tárgyát, és ezeket a tárgyakat lényegíti át mítoszokká: az első a Dózsa György nevéhez fűződő parasztháborút, a második IV. Béla királynak a tatár hadaktól elszenvedett vereségét, menekülését és visszatérését. A súlyos nemzeti tragédiáktól terhes két történelmi esemény egy-egy jelenidejű történelmi időszak mitologikus ábrázolását adja. A tékozló ország azokat a szinte megsemmisítő erejű csapásokat idézi fel, amelyeket az országnak és a nemzetnek a Rákosi Mátyás* Elhangzott a párizsi Martinovics Magyar Szabadkőműves Páholy 1989. július 3—4-én rendezett budapesti fórumán, amely a Mítoszteremtés — mítoszrombolás kérdéskörét vitatta meg. 151
