Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Tornai József: A kerítés (Bohózat három részben)
kezik. (a kerítés felé tart) El kell innen mennünk. Gyere! BODZÁNÉ Nem megyek. Jó utat! Bodza uram, jó utat, szaladjon, mint a nyulak. BODZA Nem látsz tovább a o-orrodnál. BODZÁNÉ Betojtunk, Bodza? Csak nem? BODZA Itt nem terem nekünk babér. BODZÁNÉ Nem. Még babérlevél sem a levesbe. De azért megélek valahogy. BODZA De-de hát téged nem érdekel, hogy odaát minden új? O-olyan csodák várnak ránk, a-amit el se tudunk képzelni. Nem vagy kíváncsi, mi van ott? BODZÁNÉ Mi volna? Ugyanaz, mint itt vagy, még rosszabb. Én ezt már megszoktam. De te menj csak. BODZA Megyek. Csak az bánt, hogy nem látsz tovább az orrodnál, (átmászik a kerítésen) II. RÉSZ A kerítés most a színpad hátterében húzódik. Bodza, a munkásruhába bújt bohóc, a kerítésen kívül dolgozik: megcsavarja a kezeügyében lévő ócska kereket. A technikát legföljebb még egy girbegurba cső jelzi. Bodza vidáman zabái munkaközben, mindenfélét. Háttal ül Bodzánénak, aki a kerítésre támaszkod- ki, kiguvadt szemmel figyeli ezt a jólétet. Neki már üres a kosara és a hasa. BODZÁNÉ (botot kerít, észrevétlenül oda akar húzni magának valami ennivalót, sokáig tart, míg sikerül maga felé húznia; egy ügyetlen mozdulattal földönti a borosüvegt) Juj! BODZA (vaktában az üveg után kap, húz belőle egyet és kezében tartva föláll, jobbra-balra figyel, majd visszaül a helyére, egy ládára) BODZÁNÉ (tovább mesterkedik, most ennivalót igyekszik ellopni) BODZA (lenéz és azt látja, hogy az ennivaló szalad, követi az útját, egész tengelye körül megfordul a ládán, meglátja Bodzánét a bottal) Az istenfádat! (föl- ugrik, fölkapja az ennivalót a földről, visszateszi a helyére, a földre terített szalvétára) Semmi közöd az én ennivalómhoz! Ott maradtál a kerítés mögött, tűnj el a szemem elől! (megfogja, el akarja venni a botot feleségétől, huza- kodnak, Bodza végül elveszi a botot, messze dobja) Zabálógép, nekem nincs szükségem rád! BODZÁNÉ Egyen meg a fene, szarjan- kó! Mi volnál te nélkülem? BODZA Kuss, hordd el innen az irhád. A szagodat se bírom. Unlak. Bodza megunt, érted? Csa-csak az u-utamban állsz. BODZÁNÉ Utadban? Hát ilyen szemét vagy te, Bodza? (dühében majd átveti magát a kerítésen, letép egy lécet és férjéhez vágja) BODZA (visszadobja a lécet, eltalálja felesége karját, nem veszélyes, de az asz- szony legjobbnak tartja, ha most sírni kezd) Rohadt Bodza! (szipog) Hát így bánsz te velem? BODZA Hűtlen szu-szuka! Egyedül hagytál, mikor el kellett indulnom az ismeretlen nagyvilágba. Mit érdemel az ilyen asszony? Verést, a szentségit, verést, semmi mást! BODZÁNÉ Csak azt adná az a vén kaporszakállas (a kerítésen túlra mutat), hogy hozzám merj nyúlni! (fúj, köpköd Bodza felé) BODZA (lenyugszik, visszamegy néhány lépést, igazít egyet a keréken) Asszony, é-én befejeztem veled. Élj te is, ahogy tudsz, én is élek, ahogy tudok. BODZÁNÉ I-gen? Könnyen élsz most teli pofával. De nekem már nincs semmim. BODZA Nincs? Vitatkoztál, győztél, edd meg, amit főztél! BODZÁNÉ Te vagy az uram. Kötelességed ... BODZA Nincs semmiféle kötelességem, mert te elhagytál, kis asszonykám. Szépen ott maradtál a kerítés mögött. Azt mondtad, nem mozdulsz, amíg teli van a kosár. Én meg mehettem a vakvilágba. Hűtlenül elhagytál, nem vagyok az urad, nem vagy a feleségem. BODZÁNÉ Bodza úr, itt valami tévedés van. BODZA Mi-miféle tévedés? BODZÁNÉ Az elhagyás körül. Ki mászott át a kerítéseen, mint az ijedt majom? Nem te? Te hagytál itt engem, nem én hagytalak el téged. Vagy már hazudsz is, Bodza? BODZA Bodza vagyok, még mindig nem hazudok. Most, hogy így mondod, lehet, hogy neked van igazad. De az asszonynak mindig a férje mellett a helye. Ha én átmásztam, kutyakötelességed lett volna utánam mászni! (kiabál) 12
