Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Salamon Konrád: A békévé oldó emlékezésért (A népi-urbánus vita dokumentumai c. kötetről) (kritika)
SALAMON KONRÁD A békévé oldó emlékezésért NAGY SZ. PÉTER: A NÉPI-URBÁNUS VITA DOKUMENTUMAI A közelmúltban jelentek meg - vaskos kötetbe szerkesztetten - a népi-urbánus vita dokumentumai. Nagyon hasznos szöveggyűjteményt adott az érdeklődők kezébe Nagy Sz. Péter, annál is inkább, hisz napjaink politikai küzdelmei, önmeghatározó őskeresései ismét e sokat emlegetett vita felé fordítják a figyelmet. Az olvasó elámulhat, hogy mi mindenről esett szó e hajdanvolt szellemi párbajsorozat kapcsán, de épp e sokszínűség nehezíti meg az eligazodását is. S nem fordulhat segítségért a tudományhoz sem, hisz még abban sincs közmegegyezés, hogy miről is folyt a vita és kik vitatkoztak egymással? A legdurvább leegyszerűsítés „zsidó’-magyar ellentétet lát a vitában, mások a polgári és szocialista radikalizmus, illetve a paraszti konzervativizmus összecsapásaként értelmezik, vagy egyszerűen csak a balol- daliság és a fasizmus hatására felerősödő jobboldali radikalizmus küzdelmének. A népiekre nézve egyik álláspont elmarasztalóbb mint a másik. Miről is volt szó? A XIX. század második felének magyar fejlődése két részre osztotta az országot. Az ipar és a kereskedelem, azaz a „városi” Magyarország hatalmas fejlődésen ment keresztül, szemben a mezőgazdasággal, mely zsákutcába jutott. A jobbágyokat ugyan felszabadították, de a nagybirtokok érintetlenül maradtak. A parasztság tehát nem tudott polgárosodni, ennek következtében a „vidéki” Magyarország fejlődése elmaradt a „városié” mellett. Mindezzel együtt a társadalmi haladás meghatározó eszményei: liberalizmus, szocializmus, radikalizmus a „városi” Magyarország megfogalmazásában és tolmácsolásában váltak hatóerővé Magyarországon, s nem véve kellőképp figyelembe a „vidéki” Magyarország sajátosságait, számára ezen eszmények idegenek maradtak. Ugyanakkor a „vidéki” Magyarországnak még nem volt ereje arra, hogy önálló politikai erőként jelenjen meg a „városi” Magyarország mellett. Ennek következtében a „városi” Magyarország (munkásmozgalom, polgári radikalizmus) 1918—19-ben egyedül vívta forradalmát az „úri” Magyarország ellen, s nem tudva megnyerni szövetségeséül a „vidéki” Magyarországot, küzdelme látványos csődöt mondott és a proletárdiktatúrába torkollott. Az 1919-et követően színrelépő új nemzedék — számot vetve a kapott örökséggel - arra a következtetésre jutott, hogy minden társadalmi változás előfeltétele a „vidéki” Magyarország politikai színrelépése. Mivel a „városi” Magyarország a forradalom bukását követően sem változtatott hagyományos baloldali felfogásán, új irányzatra volt szükség, mely az 1930-as évek elejétől a népi-falukutató mozgalom körül kezdett kibontakozni. E népi mozga1107
