Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Deák Péter-Medvigy Gábor: ...úgy, ahogy volt (filmforgatókönyv)

csupán egyetlen takarítónő volt és a villany ki volt kapcsolva. Kérdezi, itt van a mellkas—szív? Mond­ja a takarítónő, itt nincs olyan. Próbáljuk meg lentebb. Megint beléptünk a liftbe, ezúttal a barátnőm is belépett. Mentünk addig mentünk, míg eljutottunk a balottaskamrához. Kiszálltunk a liftből, és ott állt egy szakállas pasas. Nem tudom, mintha láttam volna már valahol. Kérdez­tük tőle is, de itt már eléggé természetellenes volt minden, gyanúsan az. Tehát: itt van-e a mellkas­szív osztály? Mondja, bolondok vagyunk, amióta itt dolgozik, itt a halottaskamra van. Amíg beszél­tek, volt időm látni, mert balra volt fordítva a fejem, hogy az egyik hulla a hátán fekszik az ádámcsutkáján lőtték át. Távolabb még egy test, lepedővel letakarva, és a szája helyénél vérfolt látszott. Ekkor visszavittek, mert végre megtud­tuk, hogy nincs mellkas-, szívsebészeti osztály a megyei kórházban. Amikor visszaértünk, az egyik orvos a papírjaimat nézve, azt kérdezte a barát­nőmtől, ki ez az illető? Úgy tűnik, az orvos ismeri a szüléimét. De fogalmam sincs, ki volt ez az orvos. Bement az irodába, mondja a barátnőmnek, nem jó, ha itt maradok, mert látta, hogy mellkas­ról van szó. Menjek a Victor Babes kórházba, ott van mellkas-, szívsebészeti osztály. A legjobb az, ha odamegyek, nehogy utóhatás maradjon. Telefonált az irodájából egy mentőnek, jött a mentőkocsi, a Victor Babes kórház mentőkocsija, és végre abban a mentőben csodálatosan éreztem magam, mert egyedül voltam, csak én voltam ott. Egyenesen a műtőbe vittek, de nem volt mit tenni velem, mert jelentős vérveszteségem volt. Gyakorlatilag nem volt vérnyomásom, a pulzus épp csak annyi, hogy meg tudták állapítani, még eddig nem haltam meg. Vérátömlesztést sem tudtak csinálni... Le­vetkőztettek, még a lábaim vénáit is keresték, a tenyeremben is keresték, ám nem volt semmim. Olyan pulzus és vérnyomás mellett nem bírtam volna ki egy műtétet, így nem is műtötték meg. Vasárnap este 9 óra körül lehetett, amikor bejut­1041

Next

/
Oldalképek
Tartalom