Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Egy polgár vívódásai, avagy egy diárium időszerűsége (Márai Sándor: Napló 1943-1944)
LORINCZY HUBA Egy polgár vívódásai avagy egy diárium időszerűsége MÁRAI SÁNDOR: NAPLÓ 1943-1944 „Márait a naplójában lehet olykor rajtakapni, hogy számára már az írói kétely, az önmagával való viaskodás is csak póz és mechanizmus. Ó, ha egyszer le tudná verni arcáról ezt a maszkot!” - jegyezte föl 1946. augusztus 12-én a naplóírás másik mestere, Rónay György (vö.: Rónay: Napló /., Bp., 1989. 135.), s a későbbiekben is vissza-visszatér a vád: az Egy polgár vallomásainak szerzője sűrűn váltogatott álarcok mögé rejtezik, elernyedt, felhígult, mélyen önnön korábbi színvonala alatt produkál. Ne firtassuk, hogy a többi — cím szerint is megemlített - művet illetően mennyi igazság szorult ebbe az ítéletbe, a most másodízben közreadott naplóra értve mindenképp úgy tetszik: indokolatlanul szigorú. Ha akad is nyoma elvétve — inkább a diárium első harmadában - keresettségnek, modorosságnak, kiszámítottságnak, ha — a majdani kiadásra, az utókorra gondolva - némileg álcázza, stilizálja is önmagát Márai, a mai olvasó nem a pózt, nem a mechanizmust érzékeli a megannyi kételyben és viaskodásban, hanem a megszenvedettséget és az őszinteséget, a valódi megrendülést és a felelős számvetést, a meditációk és konklúziók mély igazságát, nemkülönben döbbenetes időszerűségét. Ez a napló nem hevenyészett s merőben magánérdekű feljegyzések halmaza, hanem egy európai látókörű magyar polgár vívódásainak, eszmélkedéseinek feszes logikájú gyűjteménye. Tudatossá fegyelmezi az ösztönöst, gondolattá szűri az indulatot, a tán még lehetséges rendről töprenkedik a zűrzavar közepett. Rónay György iparkodott kizárni a maga diáriumából a külvilágot, mondván: „Sosem lelkesedtem az olyan naplókért, amelyek szinte újságszerűen regisztrálják az eseményeket, hozzáfűzve némi személyes kommentárt; nem szeretem az olyan »vallomásokat«, melyeknek ezt lehetne címül adni: »én és korom«, vagy »én a koromban«. Sokkal jobban érdekel a benső, a lelki és szellemi élet naplója” (i. m., 294., 1949. augusztus 16-ai bejegyzés) — Márai Sándor műve csak részben felel meg e kritériumnak. Ttermészetesen nincs szó nála sem az események futó reflexiókkal megtoldott, újságszerű regisztrálásáról (olyannyira nincs, hogy a jeles ünnepek - pl. a karácsony - megemlítésén túl pontos dátummal mindössze egyszer - vö.: 228. — találkozhatni a jegyzetekben), a határhoz egyre közelebb morajló világháború tényei viszont előbb csupán be-beszivárognak, utóbb pedig - az ország német megszállásának, de foként hadszíntérré válásának hónapjaiban - óhatatlanul elözönlik a diárium lapjait. Oly időkben született ez a napló, amidőn a külvilág történéseitől teljességgel függetlenedni avagy őket az élet és az eszmélkedés perifériájára szorítani egyszerűen lehetetlen volt. Márai tolla persze így sem ragad bele holmi kisszerű eseményrögzítésbe, nála minden följegyzett ténynek kellő súlya és távlata, gazdag meditációs csóvája van, ámde kétségtelen: e pontokon eléggé messze jár a Rónay állította eszménytől, s mi tagadás: a kor tanújának avagy tórájának szerepét és ambícióját sem mindenkor hárítja el magától. Mindezek ellenére (vagy inkább: mindezekkel együtt is) ez a mű maradéktalanul eleget tesz amaz — nagyon jogos - igénynek, hogy első renden „... a benső, a lelki és szellemi élet naplója” legyen. 1013
