Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Széles Klára: Egy modern hős (Ibsen: Per Gynt)
lósít: nulla. - Többre hivatott, mint a falubeliek, — s még azt sem teszi meg, amit ők. Több lehetne, mint egyszerűen jó gazda” — de attól is messze áll. Ebből a kettősségből: végtelenből és nullából, — nagyravágyásból és semmittevésből áll Peer. így lesz szájhős, újfajta, groteszkségében nagy „hős”. Nagyotmondásában, képzeletében kétféle lehetőség lakik. - Mert honnan is erednek meséi? - Aase mondja el, hogy éltek ketten a részeges apa mellett: „mi ültünk: én s Peer, a gyerek otthon, felejtéssel fogtunk ki a bún s a gondon, a sors ellen sok erőm sose volt. Nem könnyű a sorsnak nézni szemébe, próbálja az ember elűzni a búját, s belefojtja a gondolatok szomorúbbját ez szeszbe, az hazudozásba, mesébe. Nekünk kaland kellett, meseszó, királyfi, vadállat, furcsa manó”... Életmentés ez a gyerekkori mese, jótékony csalás, — védekezés, sőt egyfajta szembeszállás a tehetetlenségbe szorított helyzet ellen. A magányos, gyenge asszony és a kisfiú szövetsége bizalmuk, optimizmusuk, reményeik megőrzésére. Itt a felejtéssel „kifogtak” a bún s a gondon, fölé emelkedtek. (Még egyszer tér vissza így a mese: Aase halálakor.) Peer meseörökségében a jó: benne felbukkan tehetsége, többet akarása, elégedetlensége, jogos becsvágya. - De az apai örökség is ez. (Aase: „tudd meg, a férjem mindig ivott, bolondot tett, fecsegett, locsogott.”) Ezen az úton is továbbindul Peer. S ezen az úton a mese nem erőforrás lesz, hanem erőt elnyelő, tettet helyettesítő „fecsegés, locsogás”. Képzeletével nemcsak fokozza becsvágyát, hanem takarja is elégedetlenségét, jóllakatja, elaltatja. Könnyebbik úton elégíti ki jobbik énjét, - s közben önmagát is kábítja. Megfogja a mesét, de a mese is őt. Nem válik urává, hanem csak elvakuló, önkéntes szolgájává. Lázadozó lelkiismeretét, tápászkodó emberi önérzetét csitítja előbb álmaival, - s fokozatosan eltemeti. Elindul például a haegstadi lakodalomba. De visszariad az összegyűlt falubelieket megpillantva, - jogosan tart attól, hogy csúfolni fogják. Elrejtőzik a közeledő emberek elől. - Még így is elkap egy neki szóló megjegyzést: „Az apja ivott, az anyja meg ko- lontos. - Csoda-e, hogy az a fickó is bolondos?” - Szégyentől pirosán néz az elhaladók után: „Rólam fecsegtek-e?” (Kényszeredetten legyint.) „Mindegy, nem veszem föl!” (Leveti magát a harangvirágos fűbe. A hátán fekszik, két keze a feje alatt, úgy bámul a levegőbe”): „Különös felhő: lovas és paripa, tisztán idelátszik a nyerge fékje, — „/Lassan lecsukódik a szeme) ...Legeiül Peer Gynt, utána kíséret. ...Peer Gynt császár megy ott sok ezer vitézzel.” Kiszínezve, hosszan álmodozik, - borogatva az önérzetét, - narkotizálva magát, - megkímélve magát a szembeszállástól. (Itt: a gúnyolódókkal, gúnnyal szembenézéstől.) — Kikerüli a kellemetlent, - tettei, életmódja következményeinek vállalását. így sokszorozza vétkét — tehetségével. Nemcsak, hogy nem él adottságaival, — hanem visszaél velük. Lustaságát, munkakerülését leplezi lódításaival. Saját figyelmét is eltereli vele tennivalóiról. Elzárkózik lelkiismerete elöl. Fölmenti magát álmaival a valóság kötelességei alól. Képzeletben mérhetetlen tettek hőse, — országhatárokat dönt, emberfeletti akadályokat gyűr le, - éppen akkor, amikor ténylegesen - elkerüli, meg nem látottá 985
