Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - ROMÁNIAI ÍRÓK - KÖLTŐK - Hermann Róbert: Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza partján (Csernovits Péter politikai pályája) (kritika)
berek megváltásáért keresztrefeszülő Krisztus történetét újítja fel modern parafrázis formájában egy turistákat megriasztó XVI. századi feszület legendájaként. Sajátos, a jelenben és az időtlen múltban egyaránt otthonosan mozgó, a népi emlékezetet is megtestesítő mitikus elbeszélői pozícióból tudatja, meséli el a szerző a történteket az olvasónak, s ha magában való szépségével az nem elégedne meg, akkor az értelmezést is jórészt rábízza. Az utolsó író memoárja az irodalmi értékű tudományos-fantasztikus művek rokona. Világunkban mindig is jelenlévő veszélyes tendenciákat vetít ki az időtlen jövőbe az emberi kultúrát elpusztító végletes formájában. Az utolsó író miközben feltehetően utolsó művét írja az irodalom haláláról, ironikusan felvázolja egy diktatúra modelljét, létezésmódját is, középpontban az embertelen hatalmat kiszolgáló értelmiségi, írói felelősségének kérdésével. Fiatal, pályakezdő írók műveiben olykor önkéntelenül is felismerni véljük a nagy elődök, példaképek szellemujjának nyomait. Tálamon szómágiája, hosszú- mondat-szerkezetei, időszemlélete, mitizáló hajlama latin-amerikai ősöket (Marquez, Borges) sejtet, de kár lenne túlzott jelentőséget tulajdonítani ennek, mert a hatások úgy szervesültek ebbe az egyéni és eredeti prózavilágba, hogy egyúttal fel is oldódtak, sajátjává is váltak. Olvasóját, a talamoni próza, ha elegendő kitartással rendelkezik és kellő koncentrációra, elvonatkoztatásra képes, nemcsak a fantáziadús írói képalkotásban és a magyar nyelv páratlanul színesen felvonultatott árnyalási gazdagságában való gyönyörködés lehetőségével ajándékozza meg, hanem a mélyebb, a megfoghatatlan, a kimondhatatlan emberi tartalmakkal való találkozás élményével is. HERMANN RÓBERT Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza partján CSERNOVITS PÉTER POLITIKAI PÁLYÁJA Mekkora szerepe van a történészi munkában a szerencsének? A kérdés ugyan illetlennek tűnik, hiszen a történészi munka sikerének legfőbb záloga a szakértelmen kívül elvileg a szorgalom. Azonban átnézhet valaki kétszáz csomónyi anyagot is anélkül, hogy bármilyen érdemi anyagot találna; más történész pedig szerencsés kézzel már az első csomóban megtalálja azt, ami alapvetően módosítja egy-egy esemény vagy személyiség korábbi értékelését. Olyasféle dolog ez, mint amikor az egyik régész egy zsáknyi apró színes követ talál, a másik pedig egy csaknem teljes mozaikot. Ilyen esetekben persze az a veszély fenyeget, hogy a szerencsés kezű történész megelégszik az első csomóban találtakkal, s a másodikat már kézbe sem veszi, míg 279
