Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Láng Gusztáv: Történelmi káprázatok (Olvasónapló; Cseres Tibor: Vízaknai csaták) (kritika)
LÄNG GUSZTÁV Történelmi káprázatok olvasónapló (cseres tibor: vízaknai csataki Húsz évesek sem voltunk. Bandi barátom, a kolozsvári „Bolyai” Tudományegyetem természetrajz—kémia szakos hallgatója „civil” óráiban a román—magyar kultúr- közeledés hajdani műfordító-munkásaival foglalkozott, s a kávézó márványasztalára (mely mellett terveitől rendszeresen és a kelet-európai kultúrközösség eszméjétől mámorosán beszámolt) kiteregetett céduláin olvastam először Moldován Gergely (Grigore Moldovan) nevét. A kultúrközeiedés, a néptestvériség jelszavainak politikai divatja gyorsabban tovatűnt, mint ifjúságunk; barátomat jó huszonöt éve elnyelte a jeltelen emigráció, a múlt századi fordításokra visszaülepedett az Egyetemi Könyvtár kesernyés pdra, s nékem Sem jutott volna eszembe egyikük sem, ha Cseres Tibor regényében, a Vízaknai csatákban nem találkozom Ismét Moldován Gergellyel, illetve regényhőssé stilizált alakmásával, Moldován Györggyel, akinek élettörténetébe (s felmenőinek és leszámazottjainak élettörténetébe) évszázadnyi erdélyi történelem zsúfolódik. S ha ez nem lenne egyúttal az erdélyiség évszázados története. Igaz, a szó — vagy ismertebb, latinos változata, ia transzilvanizmus — tudomásom szerint csak Trianon után terjedt el a köztudatban, s nevezte azt az eszmeirányt, mely az Erdélyt lakó népek közös múltjából közös erdélyi lelkületat, elsősorban — a népi és a magas kultúrában egyaránt megnyilatkozó — közös művelődésben vonásokat következtet ki. (Hogy a művelődés fogalma és cserefog'aLma milyen szélesen értendő, arra példa lehet, hogy Bornemissza Anna fejedelemné .szakácskönyvének egyik mártását „kivált iaz magyarok” kedvelték iá XVII. században; ma kizárólag az erdélyi román konyha különlegességié.) Az erdélyiség-eszmének az Idők folyamán többféle változata .alakult ki, egy erénye — fő erénye — azonban minden változatában megnyilvánult: mivel fontosabbnak és valóságosabbnak tartotta a történelem formálta leLki közösséget a népcsoportok „genetikus” rokonságánál, eleve cáfolt minden fa- jiságot, nemzeti kizárólagosságot, s tiltotta az általuk szított gyűlöletet. Az erdélyiség-eszme mindig Is idegenkedett az osztályharotól, ezért sohasem volt jó sajtója a politikai baloldalon. 1948 után mint jellegzetesen polgári, „harmadik utas” ideológia került a múlt gyanús emlékeinek lomtárába. S hogy ezt elhittük róla — húsz évesek sem voltunk —, .annak is betudható, hogy az ötvenes évek közepéig úgy látszott: a lenini jelzővel iminősített nemzetiségpoilitifoa bőkezűbben méri a kisebbségi jogokat, mint polgári elődei. A itnainszlilrvianizmus védekező eszme volt, s egy régió — hegyláncokkal és külön történelemmel körülraj- zolt — identitását 'óvta (vagy óvta volna) az „anyanamzstek” gyakran igein mostoha gyámkodásától. Csaknem egy évtizedig úgy tűnt, hogy a romániai magyar kisebbség nem szorul ilyen állandó önvédelemre; a transzilvanizmus létjoga megszűnt. Nem. vettük azonnal észre, hogy az az untig hangoztatott állampolgári jog- egyenlőség, mely valójában a jogtalanság egyenlősége volt, a külön kisebbségi jogállás megszüntetését célozza, s hogy az együttélő népek történelmi testvériségének eszméje, melyet a transzilvanizmus egyetlen folytatható hagyományának .ismert el a szocialista kultúrpolitika, finom és durvla korlátozásokkal fokozatosain a románsághoz való csatlakozás, a román állameszméhez való hűség, a román ihazafiság .kötelezettségébe .torkollik; hogy általa a kisebbségi helyzet történelmi kényszerűségből, melynek sui generis igazságtalanságát csak jól meghatározott (kisebbségi jogok enyhíthetik, az .egyetlen igazságos állapotnak (minősül, a jogkövetelés — sőt a jogok 448
