Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Láng Gusztáv: Történelmi káprázatok (Olvasónapló; Cseres Tibor: Vízaknai csaták) (kritika)
a szó szoros értelmében alázatos kérése .is, hiszen jogot kérni oly abszurd, hogy eleve feltételezi a megalázkodást — pedig hazafiatlan elszigetelődésnek, a hajdani nacionalizmus bűnös (és gyakran büntetett) leszármazottjának. A kisebbségi .létet nemcsak elviselni kéllett, hianiem dicsérni is. Valami furcsa többsiégii fóbia próbálta kiirtani Erdély nevét is szótárunkból, vagy legalább a lehető legszűkebb körre korlátozni használatát. Miközben román ajkon Erdély neve a nemzeti büszkeség önérzetével csengett, a ramániiai magyar sajtóban, magyar tankönyvekben tilos volt „erdélyi magyar irodalomról”, „.erdélyi magyarságról”, egyáltalán (minden olyan ösz- szefüggésről inni, ami Erdély magyar múltjára emlékeztetett. Az 'erdélyi magyarnak — legalábbis hivatalosan — kizárólag romániai identitása lehetett; erdélyiségét el kellett (volna) felejtenie. A Moldovánok nemzedékeinek sorsát — valamint sorsformálta és sorsformáló tudatukat — bemutató történelmi családregény már a főszereplő fogantatása pillanatában szélesebb, jelképes jelentésre törekszik. Moldován György háborús kato- naszerelem gyümölcse; akkor fogant, amikor „négy nap dörgött az ágyú Vízakna s Déva közt”, s fogamzása másnapján (ugyancsak a költő megénekelte ágyúk jóvoltából) már árvaságra is jutott, természetes apja a vízaknai csatában elesvén. A „leányanyára menendő” Szaplonczay Ágota a szenvedély kurta vihara után Mol- dován János oldalán talál becsületét mentő .révre; így lesz a nevében-hitében román vízaknai főbíró a magyar szabadságért elesett huszártiszt gyermekének jog szerinti apja. Aligha kell figyelmeztetnem e látszólag tisztán erotikus epizódsor archetipikus jelentésére: a fogamzás, a születés harccal, halállal szembeállított eseménye az epikában mindig 'érvényes jövőígóret; a majdani megváltás reménye a jelen bűneitől. Annál is (inkább állítható ez a Vízaknai csaták bevezető részére, mert e jelképesnek mondott fogamzás egy másik, ugyancsak „erotikus” motívumsorral ellentétes: a román felkelők által meggyilkolt, előbb azonban megerőszakolt nemes- asszony és lányai sakkolóan nyers, tényszerű leírásával. Mely látványt ugyancsak Moldován Jánosnak kell, nemzetőr-parancsnokként szemrevételeznie. S választania — magyar lány iránt érzett szerelmével — gyűlölet és humánum között. Vélt és valódi származás ellentéte, a sokáig titkolt valódinak az anya halálakor, annak búcsúleveléből laz érintett szereplő tudomására jutása: mindez romantikus regényekből jó ismerősünk. Cseres Tibor azonban deromantizálja ezt a fontos cselekmény-elemet. Elsősorban 'azzal, hogy a titkot felfedő (levelet mindjárt a regény első fejezetében szerepelteti, kizárva ezzel annak lehetőségét, hogy fordulatot hozhasson a cselekménybe. De nem jelent fordulatot a levél, a felfedett titok a regényhős életében sem. Az ilyen ,yszármazás-ititök” hagyományos regénybeli funkciója ugyanis az, hogy meghasonfást támasszon a szereplő lelkében, választásra késztesse kétféle — vér szerinti és ibeiénevelt — identitás között. E választás iránya árulja el rendszerint, hogy a regény szerzője a biológiai determinizmus híve-e, avagy a környezeti hatások, ia nevelés elsődlegességét vallja. Moldován Györgyben azonban nyoma sincs meghasonlásinaik. Már az anyai búcsúlevél felbontását követő pillanatban közli velünk az elbeszélő: „Moldován Gyöngy olyan tetemes részt vállalt a románság sorsának istápolásából, hogy anyja állítását egy halódó s megzavart elme utolsó termékének minősítette. Annyira szerette Moldován Ioanit, még (haló porában is (ahogy mondani szokták), hogy az ő lelki nyugalmát meghábofárbani sajnálta volna. S egyben saját lelke nyugalmát is őrizte (azáltal, hogy anyja utolsó üzenetét elégette, s szavai hamuját emlékező (ganglionjainak leghátsó zugába söpörte.” De hogy ebből ne csak a nevelés fölényét olvassuk ki a gének fölött, rögtön a következő szövegszakaszban — időben azonban huszonöt évvel az anyai levél elolvasása- elégatése után — ezt mondatja hősével az író, egy Tisza Istvánnal folytatott párbeszédében: „Szeretném bebizonyítani..., ha megérjük, hogy ama lehetetlen esetben én magyar leszek.” A „lehetetlen eset” iá román csapatók visszatérése Erdélybe (a beszélgetés 1917-ben zajlik!), azaz Moldován Györgynek mihamar alkalma nyílik bebizonyítani, mennyire veszi komolyan „kettős identitását”. 449
