Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Kotányi Attila: Szabó Lajos képíró dialektikája (megszelidíthető-e a dialektika, vagy legalább leszoktatható-e a táncról?) (álinterjú-töredék)

Ezenkívül számos galéria és privátgyűjtemény Németországban, Svájcban, Hollandiában, Belgiumban és Magyarországon.

Szabó Lajos kiállításaira a nyilvános regionális sajtó hívta fel a figyelmet, számos röplapszerű katalógus készült. A kultúrpolitikában is tevékeny esseni Volkwang Museum egyik vezetője, aki kelet-ázsiai művészethez is ért, rendszeres látogatóihoz tartozott.

E rakétaszerű, gyorsan növő publicitásban feleségének, Polgár Ágnesnek döntő szerepe volt.

11A szimbólum szót magyarra „jelképének fordítjuk. Ez a fordítás (és az eredeti szó) csak azért nem játssza válaszaimban a főszerepet, mert el van koptatva, jóllehet nélkülözhetetlen.

Hiszen mind az 5 kérdésre válaszolhattam volna egyetlen mondattal: „Szabóban az az új, hogy egyetlen szimbólum-tánccal sikerült kifejeznie magát.” (Akkor aztán tiltakozhattak volna a Gresham mai utódai, azt prüszkölvén, hogy az utolsó évszázad prózai festészete nem heraldika, nem jelképeket, hanem székeket fest, mint Van Gogh és Juan Gris, akiről még lesz szó.)

Álljon meg a menet! Jóideje felmerült a gyanú (nemcsak mióta egy japán cég 73 millió dollárt fizetett egyetlen Van Gogh napraforgóképért), hogy az a szék, meg a napraforgó, amit festett, közelebbi rokona a szimbólumnak, mint ezt 50 éven át sokan szívesen látták volna! Jó, a kérdés Van Goghot is mélységesen gyötörte! (Hogy a szentek helyett, a kor lehetőségeit számbavéve, festői okból káposztafejeket kell festeni.)

A szim-bolon szó a görögöknél egy botot jelentett, amelyet kettétörtek, s akik kettétörték, arra használták, hogy annak a két embernek az identitátsát, akik majd a jövőben találkoznak vagy azok küldönceinek a biztos kilétét ők maguk meg tudják állapítani. Erre szolgál a kettétépett papírdollár is a mai alvilágban.

(Szabó lelkesen fedezte fel a 30-as években, hogy az identitás logikai kérdésének olyan átható a kisugárzása, hogy a napi rendőrségi praxis is e körül forog: az identitás megállapítása körül.) Mindez azért is említésre méltó, mert tisztázni lehet a szóhasználat néhány kérdését.

*

Szabó maga ismételten úgy beszélt rajzairól, mint: „absztrakcióim".

Nos, e szó ma általánosan elveszítette a képzőművészetben a varázsló szerepét,

miután rövid 80 év alatt az egész képzőművészetet forradalmian átalakította.

Az „absztrakció” értelme a rengeteg igenlő használattól — kevésbé az ellene mozgósított kultúrpolitikától — összezsugorodott értelmet kapott: nem ábrázolni valamely tárgyat vagy témát; a szót a divat elnyűtte.

Ezzel szemben amikor még a szuprema- tista Malevics híres, csupán egy fekete négyszöget mutató absztrakt képét először állította ki, akkor ezt a kiállításon ugyanabba a felső szobasarokba helyezte, mint amelyben az orosz parasztházakban a házi szentkép fügött.

Itt világos a szellemi ábrázolás, vagy inkább „megidézés” szándéka.

Az ortodox ikon szigorú teológiája szerint nem leképezve ábrázol, hanem a szentet de facto odavarázsolja. Egész polgárháború dúlt a 14. sz.-ban az istenábrázolás tilalma és szabadsága körül, amely egy kompromisszumban és pontos előírásokban végződött.

Ha valaki pénzt akar felvenni a takarékpénztárból, nem a fényképét kérik, hanem az aláírását.

Ezt használja a bank úgy, mint a szim-bolon-t a régi görögök, a félbetört, egymásba passzoló botot. A kérelmező identitása megállapíttatik. (Közben ugyan nyugati bankban filmezik is, mert ha bankrabló, akkor az aláírása nem segít az elfogásához.)

Az aláírás szellemi portré — az akarat ujjlenyomata.

Ezzel a hasonlattal szeretném feleleveníteni az „absztrakció” szó elhalványodott értelmét: önkifejezés; az identitás testi-lelki hasonlóságon túlmenő megnyilvánulásáról van szó. Ezt jelentette Kandinszky és Klee pályája elején az „absztrakció”, amikor kb. 27 festő érte el az akkor „absztrakció”-nak nevezett képkoncepciót. Ezekből 23 volt orosz. Elképzelésem szerint az ikonfestészet 700 éves (legalább!) tradíciója miatt, ahol a jelképes vagy „mantra-logikás’’ (Ken Wilber) volt az egyetlen méltó ábrázolása a (szent) embernek és Pantokrator inspirátorának.

A javíthatatlan okoskodók Vajdával szembeni szabotázsa minden részletében ezen kérdéskörhöz tartozik. — Uff!

Ezek a képek természetesen nem „aláírások” a szó banális értelmében, hanem a szignatúra rokonai.

Jacob Böhme, a modern érzékletesen szellemi világfelfogás első susztere az egész szellemi-anyagi mindenséget a „szignatúra” mintájára vázolja fel: Sig937