Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Kunszt György: Szabó Lajos szemináriumai (esszé)
tosnak azt sem, hogy megvédje lehetséges félreértésektől. Ehhez az opció sokrétűen árnyalt precizírozására volt szükség, első sorban a következő problémakörökben: mit kell élő egyházon, mit a szentek egyességén érteni? milyen képet mutat a Vatikán, a főpapok helyzetelemzése? hogyan értékeljük a történelmi skolasztikát és a mai tomizmust? mi a viszonyunk a dogmához, a dogmatikához? mi a legszélesebb értelemben vett szellemi élet szerkezete, s hierarchiájában hogyan helyezkedik el az egyház, illetve hogyan torzítja el a klerikalizmus, az eretnekségek, s a szekularizált modern szellem bábele? Több szempontból is alapvetően problematikus vállalkozás lenne, hogy a jelen tanulmányban megpróbáljunk belemélyedni e kérdésekbe, s ezek közül nem is a terjedelmi kérdés a legsúlyosabb. A legnagyobb nehézség az, hogy ezekkel a kérdésekkel Szabó Lajos élete végéig foglalkozott, s bécsi, brüsszeli és düsseldorfi jegyzetei még teljesen feldolgozatlanok. Így szemináriumi fejtegetéseinek összefoglalási kísérletei az életmű egészének oldaláról nézve hamar pontatlannak, vagy éppen tévesnek bizonyulhatnak, s ezért itt különösen nagy óvatosságra van szükség. Néhány vonatkozásban viszont szemináriumi állásfoglalásai annyira határozottak voltak, hogy megemlítésük máris vállalható. Így a történelmi skolasztikán belüli opciója elsősorban Anselmusnak és Cusának szólt, s ennek konkrét érvényesülését a közgazdaságtani és a matematikai szeminárium áttekintésében egy-két oldalról már láthattuk. Rámutatott Anselmus életművének bizonyos belső korlátáira és egyenetlenségeire is. A to- mizmus arisztoteliánus alapozású teljességigényével egyetértett, de szemére vetette, hogy ezt nem alkalmazták a középkor misztikájára, elsősorban Meister Eckehartra, de adekvát módon a német klasszikus filozófiára sem. Az utóbbi kritikát Kierkegaardra és Ebnerre is kiterjesztette. A dogmával, dogmatikával kapcsolatos opciójának határozott konzekvenciája volt, hogy nagyon korlátozott jelentőséget tulajdonított az ún. természetes teológiának, amely a kinyilatkoztatástól, szentírástól függetlenül, pusztán az ún. józan észre támaszkodva próbál foglalkozni Isten létével, tulajdonságaival. Ugyanakkor — a Biblia és romantika fejtegetéseire is utalva — hangsúlyozta, hogy a dogmákat korábbi történelmi korok nyelvének alapszavait használva fogalmazták meg, s elengedhetetlen követelmény, hogy a ma élő nyelv alapszavaival is kifejezzük őket. Szemináriumi korszakára jellemző megnyilatkozása volt, amire az egyik utolsó beszélgetésben került sor. „Az Egyházhoz tartozom-e, vagy sem?” — kérdezte, majd a következőket válaszolta: „Intellektuális lelkiismeret, becsületesség kérdése. Legalábbis az Egyház eretneke vagyok. Álláspontom szerint 1. Csak az Egyházhoz való pozitív kapcsolódás a döntő 2. Ezután jöhet csak a klerikálizmustól és a reakciótól való elhatárolódás.” Brüsszeli jegyzeteinek jellegzetes motívuma lett a klerikalizmus diktatórikus hiper-eretnekség karakterének következetes boncolása. UTALÁS A SZEMINÁRIUMOK UTÓÉLETÉRE ÉS HATÁSÁRA Említettem már, hogy 1948-ban súlyos külső-belső körülmények kezdték nehezíteni a szemináriumi diskurzusok folytatását; ezek közül Kotányi Attila életveszélyes megbetegedése volt a legsúlyosabb, s ez az életveszély elmúltával is nagy nehézség maradt. Más életkörülmények is úgy alakultak, hogy a két 880
