Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Kunszt György: Szabó Lajos szemináriumai (esszé)

galmazásában „furcsának” minősített — eredményre jutott, hogy a filozófia, a közgazdaságtan és a kriminalisztika centrális problémája azonos.

Ezen a helyen nincs mód arra, hogy a szabólajosi értékelméletnek ezt a központi gondolatkörét további részleteiben is bemutassuk; úgy véljük azonban, hangsúlyozni kell, hogy a további Szabó Lajos-kutatás és -folytatás során ezt a gondolatkört döntő jelentőségű feladatnak kell tekinteni.

Értékelméleti fejtegetéseinek befejező szakaszában Szabó Lajos úgy minősítette a kialakult helyzetet, hogy a 19. és 20. sz. heves vitái a közgazdaságtani és a filozófiai értékelméletben egyaránt kimerültek, s feladták önmagukat. A viták rengeteg részeredménye nem került organikus kapcsolatba egymással, hanem széteső állapotban maradt. A vérkeringés újraindítására alkalmasnak látszik a használati érték kérdésének komolyanvétele és kapcsolatba hozása az esztétikai, etikai és logikai értékek modern filozófiai irodalmával. Bármilyen konkrét értéket sem lehet másképpen megközelíteni, mint az esztétikum, eti- kum és logikum belső, törvényszerű összefüggésének kikutatásával, nem mosva el a három mozzanat közti reális különbségeket. A három értékmozzanat összefüggéseire vonatkozó kutatások elvihetnek közös gyökerükig, forrásukig, amely maga a szentség, a szakralitás. Esztétikum, etikum és logikum hármasságát trinitárius értékrelációnak nevezem — mondotta Szabó Lajos — s ez konkrét válasz lehetőségét adja meg arra a kérdésre, hogy mi a szellem? mi az ember? mi az emberi élet? Nem más, mint a trinitárius értékreláció jelenléte, abban a provokatív formában, amely az értékelést és a létezést egyetlen valóság különböző keresztmetszeteiként éli át. A pozitív értékekhez hasonlóan a negatív értékeknek is van hierarchiájuk; mint ahogy minden társadalomnak megvan a maga hierarchiája, úgy minden társadalmon belül az alvilágnak és az alvilággal foglalkozó tudománynak is; ez utóbbi tart a közgazdaságtantól a saját nevén szereplő kriminalisztikáig.

EGZISZTENCIALIZMUS ÉS INDIAI HAGYOMÁNY

A szocializmus világtörténelmi helyzetét elemző közgazdaságtani előadások egyike már fontos kérdésben utalt az egzisztencialista filozófiára, s e filozófia értékelésének problémája széles körben foglalkoztatta a háború utáni magyar értelmiséget. Érthető módon a szemináriumok résztvevői nagy érdeklődéssel fogadták, hogy Szabó Lajos hogyan adja meg ennek az irányzatnak a koordinátáit a saját gondolkodásában. Ez a helykijelölés igen rövid volt és igen éles: az egzisztencialista filozófia produktumait a 19. sz. második felétől domináló négy világtörténelmi jelentőségű gondolkodó — Kierkegaard, Marx, Dosztojevszkij és Nietzsche — „torzult morzsái”-nak minősítette. Előadásaiban ezután nem időzött a 20. sz.-i egzisztencialistáknál, hanem figyelmét teljes egészében döntő forrásaikra, a 19. sz. második felének négy nagyjára fordította, hangsúlyozva, hogy elkötelezettségig menő ismeretük nélkül lehetetlen a tájékozódás a mai szellemi irányzatok között. Ezt az elkötelezett értékelést annak a kijelentésnek a megtételéig fokozta, hogy a múlt század négy kiemelkedő kritikusa ma is az aktualitás legmagasabb mértéke.

A működésük óta eltelt időben történteket áttekintve azt állapította meg, hogy tettek ugyan kísérleteket a felhasználásukra, ezek a kísérletek azonban nem voltak teljesek. Tettek kísérleteket párhuzamok vonására, de hiányzik a négy munka eredményének átfogó egybevetése.

870